Anyával sétálni nem egy élmény. Sosem arról volt híres, hogy szaladgál velem, meg, hogy jó messzire eltudja hajítani a labdát, de mostanában még a régi formáját sem hozza.
Mondhatnám, hogy nem ő sétáltat, hanem én sétáltatom őt, már amikor egyátalán megerőlteti magát, hogy lemenjünk együtt.
Egyre kevesebbet tart pórázon. Nem szereti, hogy húzom és rángatom. Kutya legyen a talpán aki képes olyan lassan sétálni mint ő! Csoda, hogy húzom, hogy menjünk már kicsit gyorsabban?
Ha meg leveszi az sem sokkal jobb. Tényleg lehetetlen a lassú tempóját tartani. Végig idegeskedik amíg eljutunk a parkig. Folyamatosan fegyelmez, veszekszik, hogy a lába mellett menjek kúltúráltan és mindig oda lyukad ki, hogy "...nem igaz, hogy nem lehet veled normálisan közlekedni". Hát ezt szerintem nekem kéne mondanom. Csoda, hogy mindenki megbámul minket?
És ha végre kiérünk akkor sem lehet vele labdázni. Nem képes elhajítani a labdát. Ha esetleg bele rúg, akkor sem gurul a labda túl messzire. Ő meg csak fogja a pocakját és sóhajtozik, hogy nem bír velem lépést tartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése