Kis színesek a hétvégéről

Ma gyönyörű idő volt. Szikrázó napsütés és kellemes meleg, úgyhogy sokáig kinn mászkáltunk délután a Várban. Anya fotózgatott, meg velem próbált szót érteni, de én rá se hederítettem. Jobban kedvelem a pasik társaságát, úgyhogy Apával meg gazdiék egyik barátjával labdáztunk.
 

Hajnali séta

Kezdem megszokni, hogy ha magamtól nem kelek fel, akkor Apa kiráncigál a helyemről hajnalok hajnalán. Így inkább kitámolygok hozzá, és boldoggá teszem azzal, hogy nem kell ötször elmondania, hogy "méltóztassam végre felemelni a sejhajomat és ugyan már, vonszoljam már magam oda az ajtóhoz és induljunk már el végre sétálni, mert nem szórakozásból visz le munka előtt a parkba amikor ő is fáradt még".

Most már nem csak ácsorgok odalenn, hogy ugyan már ne szórakozzon velem a kedves Gazdi, menjünk inkább haza mert sokkal szívesebben aludnék, hanem igyekszem kipréselni magamból pár cseppet és akkor Apa is megnyugszik, én is mehetek végre haza! Mindenki jól jár.

Hűvösvölgy

Az esti fürdést hála Anya lustaságának, megúsztam. Viszont tévedtem ami a mai délig alvást illeti.

Már kora reggel tele voltam energiával, amit Gazdiék nem értékeltek annyira. Nem szeretik, hogy még épp, hogy csak kibújnak az ágyból, én már zaklatom őket a játékaimmal és egy kis időt sem hagyok nekik, hogy magukhoz térjenek.

Na de végül volt alkalom rá, hogy játsztak és kiszaladgáljam magam. Hűvösvölgybe mentünk kirándulni.

Az erdő csodaszép volt, lehetett nagyokat farolni a néhol nyakig érő avarban.

Kaga emlékére

Gazdiék többször is meglátogatták Kagát az utóbbi két hétben, de engem sajnos sosem vittek magukkal.

Kaga hirtelen nagyon beteg lett. Rengeteget vitték orvoshoz, de már nem tudták meggyógyítani szegényt. Tegnap elaltatták, hogy ne szenvedjen tovább. Most már biztos a kutya menyországban van.

Mindenki nagyon szomorú.

És én el sem köszönhettem tőle...



Új ismerősök

Ma akkorát sétáltunk, hogy szinte bejártuk a fél kerületet.

Anya barátaival találkoztunk Viával és Ákossal, akik hozták magukkal Boni kutyust is. Ő egy fekete labrador kislány.

Jó nagyot sétáltunk a Várban aztán még a Tabánba is átmentünk.

Nem mondom, hogy egyből haverok lettünk Bonival, de bajom sincs vele. Igazából jól eljátszottunk egymástól függetlenül, a gazdik jól meg is beszélték egymás között, hogy micsoda antiszociálisak vagyunk.

De ez szerintem nem igaz. Csak féltettem a játékomat. Mi vittük a játékot mégis Boni játszott vele a legtöbbet. Akárhányszor eldobták a frizbimet, mindig Boni szerezte meg. Pedig nem fut olyan szélsebesen, csak kétszer akkora, mint én és így mindig vagy Ő ért oda először, vagy egyszerre, de olyankor inkább kitértem az útjából. Úgy gondoltam, hogy jobb félni mint megijedni (de amúgy nem féltem)! Boninak amúgy mindig az kellett amivel én játszottam. Szereztem egy gubacsot, azt is elcsórta tőlem, szerencsére találtam magamnak másikat.

Annyit rohangáltunk, hogy szerintem most holnap délig ki sem teszem a lábam a párnámról.

Remélem megúszom a fürdetést amit Anya már hét elején kilátásba helyezett és azóta azzal fenyeget.

Csörög a telefon

Még épp, hogy csak megszólal, én a lakás túl végéről is azonnal meghallom és rákezdek vonyítani. Így aztán nem lehet nem észrevenni, ha csörög valakinek a telefonja.
Milyen jó, hogy van egy ilyen szemfüles tagja a családnak!

Domino-kuckó

Kölcsön-kutya

Igen, újra kölcsön-kutya lettem. Petivel és Jucival töltöttem az elmúlt két napot, Kismaroson.

(Juci nagyon szeretne kisállatot, de náluk nem lehet, így hát rajtam élik ki minden ilyen irányú vágyukat. Nagyon szeretik, ha valahova magukkal vihetnek, előszeretettel kényeztetnek amikor csak alkalmuk nyílik rá.)

Peti barkácsolt, szerelgetett a barátjával, mi meg Jucival főztünk, játszottunk, sétáltunk és futottunk.

A futás elég kalandos volt, mert a mai napon  megkergetett minket pár kutya (három különböző helyen, három különböző kutya). Gazdiék szerint azért mert hamarosan tüzelni fogok és bizonyára ezt érezték rajtam. De a lényegen ez semmit sem változtat. Nagyon kellett futnunk, hogy elmeneküljünk előlük. Nekem is lógott a nyelvem, de Juci mégjobban elfáradt, meg hát meg is ijedtünk ám rendesen. Szerencsére egy idő után mindegyikül feladta az üldözésünket és végül mindig megmenekültünk.

Gazdiék nagyon hiányoltak itthon. Biztos nem volt akit mindig kerülgetni kell, meg akiben mindig orra lehet bukni, nem volt aki hangosan vonyítson amikor szól a telefon, és még a vacsorát sem nézte ki senki a szájukból. Szóval nagy volt az örömük amikor ma haza tértem hozzájuk. Anya még a párnámat és a pokrócomat is kimosta a nagy alkalomra. Sajnos a kimerültségtől megint nem tudtam nekik kellő képpen örülni, egyből bevonultam a helyemre. Apa meg is ijedt kicsit, hogy nem-e vagyok beteg. Elkezdett hergelni és bohóckodni velem, amire én, mint mindig, most is kapható voltam. Ennek nagyon megörült. Nagy kő esett le a szívéről, hogy az ő kis Kisasszonykájának nincs kutya baja se, úgyhogy utána békén is hagyott és mehettem vissza a helyemre.

Anyának meg a kedvében jártam, mert az este folyamán végre csinálhatott rólam pár képet, úgy, hogy közben nem ugráltam, nem mocorogtam, sőt a végén el is aludtam.

Duzzogi

Anya itthon van, mert már megint beteg.

Fekszik az alsó ágyon és nagyjából egész nap alszik, filmet néz, vagy csak néz ki a fejéből.

Ahelyett, hogy velem foglalkozna ha már ketten vagyunk itthon.

Odavittem a sünimet hozzá, de észre se vette, hogy azért álltam mellette már vagy öt perce, mert szerettem volna ha eldobná nekem. Vagy aludt, vagy csak úgy csinált. Feltettem az ágy szélére a játékot és leültem. Vártam. Türelmesen. De semmi. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy csak a sünivel nincs kedve játszani!? Ezért odavittem neki egy labdát, de mivel arra sem reagált, előkerestem egy másikat, majd egy újabbat és így tovább. A végén már úgy feküdt Anya az ágyon, hogy a takarója körbe volt pakolva minden irányból az én játékaimmal. Amikor észrevette, lehajigálta a földre és rám parancsolt, hogy hagyjam békén. Nem igazság.

Úgy döntöttem, hogy most már muszáj lesz a sarkamra állni, ha azt akarom, hogy foglalkozzon velem.

Így aztán nagy duzzogásba kezdtem.  Járkálok fel-alá a lakásban és jó nagy zajt csapok. Közben nagyon szomorúan nyűszítek, időnként morgolódok. Hátha megunja!

Sajnos egyelőre eléggé jól bírja. Kezd immunissá válni a hisztijeimre.

Anya kerülő

Annyira lefárasztott a hétvégi kiruccanás, hogy nagyjából semmihez nem volt se kedvem, se erőm azóta.

Onnantól, hogy vasárnap kidőltem, nagyjából estig folyamatosan csak aludtam. Na jó, egyszer felkeltem mert nagyon kellett pisilni és gyorsan elintéztem egy eldugott helyre. Igazán a jó szándék vezérelt, mert nem akartam szegény Anyát felébreszteni.

Mondanom sem kell, hogy ő nem értékelte az én nemes tettemet, mikor a számítógép asztal alatti tócsát felfedezte. Szerinte ugyanis az nem tócsa hanem inkább egy kissebb tavacska volt. Szerintem ez meg részlet kérdés.

Az ominózus eset után inkább szépen a helyemre vonultam és bevackoltam magam a pokrócomba. Jobb alvással tölteni a napot, mint, hogy Anya szövegelését és dirigálását kelljen hallgatnom.

Aztán mikor Apa haza érkezett a munkából, magamhoz tértem. Kinyújtóztattam elmacskásodott lábaimat és már vittem is neki a játékaimat, hogy játszunk. Apát nem hozta lázba a dolog és elhajtott. Anya akart volna játszani velem, de vele meg én nem akartam. Eszem ágába sem volt odavinni hozzá a labdámat, hiába kérte olyan szépen.

Ezen megint jól megsértődött.

Kismaroson

Megint csak úgy itt hagytak. Se puszi, se pá, nélkülem mentek haza. Amúgy sejtettem, hogy engem már megint kölcsönadni készülnek, mert előtte otthon Anya tele tömte a dolgaimmal az egyik táskáját és úgy indultunk el otthonról.

Az estét Petinél és Jucinál töltöttem, vasárnap reggel pedig csatlakoztunk Hédihez és Nagypapihoz és kiautóztunk a kertbe.

Ennek nagyon örültem, mert nagyon szeretek ott játszani, de sajnos már rég voltunk kinn Gazdiékkal.

Egész nap rohangáltam, labdáztam és frizbiztem, bár időnként a labdám bele esett egy nagy gödörbe ami telis tele volt vízzel. Olyankor csak ácsorogtam és reménykedtem, hogy valaki majd kiveszi nekem, mert én be nem mászok oda! Persze hamar észre vették és már messziről elkezdtek nekem kiabálni, hogy várjak (nem tudom, ezek azt gondolták, hogy fejest akartam ugrani a vízbe?) és már szaladtak is, hogy kihalásszák a lasztimat. Ma is rekord mennyiségű tobozt gyűjtöttem és rágcsáltam szét, meg voltunk futni is egyet meg sétálgattunk is.

Estére már teljesen kidőltem. A szememet sem bírtam nyitva tartani. Az egész haza utat átaludtam az autóban.

Gazdiék már nagyon vártak! Persze én is örültem nekik, de nem volt hozzá semmi energiám, hogy ezt most a tudtukra adjam. Csak semmi ugrálás, semmi farkcsóválás és semmi hepajkodás.

A vacsimat is elkészítették. Ez volt az egyetlen dolog, amihez volt némi lelkierőm. Beburkoltam gyorsan és mentem is az ágyikómba pihenni.

Anya sérelmezte is, hogy nem örülök neki kellő képpen.

Mi lesz már?

Próbálok szépen nézni.

Engedjék már meg, hogy ezt a darabka kekszet bekaphassam!

Koncentrálok. Remeg mindenem. Még a fülem is. Ezen mindig annyit nevetnek Gazdiék és pont ezért húzzák még az időt. A mindenit!!!

Csak semmi csacsiság...

Apa ma agyon dícsért, mert ma nagyon ügyes voltam.

Ma mindketten kora reggel mentek el itthonról és valami dolguk lehetett, mert csak este értek haza. Mentségükre legyen mondva, ilyen is nagyon ritkán fordul elő!

Amint belépett Apa a lakásba, már készen is álltam. Alig, hogy üdvözöltem, utána rögtön rohantam is ki a lépcsőházba és ott vártam, hogy ő is jöjjön és menjünk végre. Lennt nem várattam sokáig, azonnal elintéztem minden dolgomat.

Azt is haza érkezve vették észre, hogy Anya a kanapén felejtette a zokniját reggel. Nagyon örültek neki, hogy úgy találták ott, ahogy reggel Anya ott hagyta és nem lovasítottam meg. Bizony, eszembe sem jutott és nem hurcoltam a helyemre, hogy rágicsáljam, nyalogassam és azzal aludjak.

Apa azt mondta, hogy most már nem kisasszony vagyok, hanem KOMOLY HÖLGY!

Jó nap

Én nem tudom mi történt ma Anyával, de nagyon jó kedve volt mikor ma haza jött.

Tele volt energiával és azonnal elkezdett főzőcskézni meg sütit sütni, késő este. Elment az esze?

Olyan vidám volt kolbász szeletelés közben még énekelt is, és közben minden második karikát én kaptam "...de ez az utolsó" címszó alatt! Vacsorára rántottát sütött nekem -bizony, csak nekem- sőt még egy kis maradék reszelt sajtal is megspékelte.

Mi tagadás, ilyen kényeztetésben is régen volt részem. Roppant hálás voltam!

Bicikli leső

Anya ma bicajjal ment el itthonról dolgozni.

Mikor este sétálni mentünk Apával nagyon sasoltam mindenfelé, néztem a két kerekű járgányokat, hogy hátha az egyikkel végre imádott Gazdikám jön majd. A fiúkra rá se hederítettem, de a biciklis lányokhoz rögtön odaszaladtam. Le is kellett lassítaniuk, mert olyan hevesen ugráltam őket körül. Mindenki jól megmosolygott, Apa meg nem győzött elnézést kérni a a kerge kutyája miatt. Sajnos végül mindig csalódnom kellett, mert közelről már egyik bicikli sem volt ismerős és nem is Anya ült rajtuk.

Ő csak később jött haza, addigra mi már rég haza érkeztünk.

Apa nagyon csodálkozott, hogy így emlékeztem.

Anya nevelni próbál

Rohadt alma

Séta közben mindig találok valamit, amivel lehet játszani. Szeretem a gesztenyét, gubacsot, fadarabot vagy akár egy rohadt ringlóval, vagy almával is eljátszom.

Sőt! Az almákhoz külön érzékem van. Gazdinak fogalma sincs például télen, hogy a kopasz kis fák közül épp melyik a vadalma fa. Persze én messziről kiszagolom az ilyet. Amint engedélyt kapok, hogy mehessek, máris kilóméterekkel Gazdiék előtt járok, és már ásom is ki magamnak az almát, akár a legnagyobb hó alól is.

Persze most ősszel még nem nagyon kell ásni meg keresgélni. Csak sétál az ember és máris egy-egy almába botlik. Akkor lehet vinni Apa lába elé, hogy rugdossa nekem. Ez így neki is kényelmes és nekem is. Csak belerúg nekem egy jó nagyot és sétál tovább, én meg loholhatok az almám után.

"Húzzál gyorsan a helyedre, kiskutyám!!!! "

Azt sajnos tudom, mit jelent, hogy húzzak a helyemre, de azt, hogy kiskutyám, csak akkor szokták mondani nekem, ha éppen szeretgetnek, vagy dícsérnek, büszkék rám vagy szimplán csak nagyon aranyos, kedves és jó kiskutya vagyok. Na most ha  csak úgy kiskutyám-oznak, akkor lehet, hogy azt se gondolják komolyan, hogy  menjek a helyemre? Hát mitévő legyek?

Teszek pár lépést a párnám felé, ácsorgok egy kicsit, gondolkozom, hogy egy nagy kanyarral a lakás más szeglete felé veszem az irányt, de erre újra rám szólnak.

"Süket vagy kiskutyáááám??? Szedd a lábadat! Gyerünk a helyedre!"

Ezek szerint komolyan gondolták.

Normafa képekben

Kissé megkésve, de közszemlére bocsátok pár képet és videót a múlt heti kiruccanásunkról.

Gazdinak meggyűlt a baja a fotókkal. (Egy hete nem engedi a képeket a gépről feltölteni, mindig hibát jelez. Van ötletetek mi lehet a gond?)

A videón nem nagyon látszik, de tényleg egy nagyon meredek hegyoldalon szaladgáltam le-föl. Jól le is fárasztott. Haza érve, akkorát aludtam!!!! Tudom ajánlani mindenkinek. Gazdiéknak meg külön öröm, hogy egy kis nyugijuk volt addig.

Normafa

Utoljára talán akkor voltunk itt sétálni amikor még nagyon pici voltam. Akkor Gazdiék el sem engedtek, végig pórázon voltam és még a széltől is óvtak. Minden felénk közeledő nagyobb kutyától megijedtek és azonnal felkaptak, amiért én igazán hálás voltam.

Most a buszról leszállva rögtön szabadon engedtek. Már az út legelején találtam magamnak egy óriási botot. Majdnem akkora volt mint én. Nem is volt könnyű rohangászni vele. Apa nem díjazta mikor már sokadszorra kezdtem nagy ugatásba csak, hogy elhajítsa nekem végre. Biztos jó izomláza lesz szegénynek! :)

Bementünk az erdőbe is ahol jó nagyot gyalogoltunk. Pontosabban ők gyalogoltak, én meg rohangásztam. Találtunk egy nagyon meredek domboldalt. Anyáék nagy nehezen felkapaszkodtak és onnan dobálták lefele a lasztimat. Reménykedtek, hogy így majd sikerül kifárasztaniuk.

Majd lesznek képek is (ha Gazdi végre veszi a fáradságot és tesz valamit ez ügyben)!