Domino Kisasszony

PitaPata Dog tickers

2010. november 28., vasárnap

Esik a hóóóó!

Újra esik a hó! Ez a hideg, vizes, fehér puha izé, aminek még íze sincs. De nem baj, én azért előszeretettel nyalogatom. Ugrálok benne, lehet nagyokat sprintelni és farolgatni és jól belesüpped a lábam. Imádom.
Anya rugdosta nekem a havat, meg dobálta nekem. Én kitartóan, még ástam is a hóban mindenfelé, kerestem ami leesett de soha nem találtam meg, így aztán ugráltam a lábai előtt, hogy dobjon újra és újra! Nagyon jót játszottunk így! Közben folyamatosan szakadt és most is szakad a hó. Anya fekete kabátja már úgy nézett ki a végén, mintha nem is ő lenne, hanem egy hóember! Fáztunk is már, úgyhogy haza jöttünk.
Ettől a havazástól úgy tele lettem energiával, hogy itthon is nekiálltam kergetőzni a játékommal, Anya nagy örömére, ami abban nyilvánult meg, hogy záros időn belül elkobozta imádott Szörnyikémet.
De sebaj, mert helyette olyan zöldséges bablevest rittyentett a tálkámba, hogy mindent elnéztem neki!!!!

Adveni koszorú készítés

Anya koszorúkat készített ma.
Egy hatalmas lepedőt terített le a földre. Tetszett nagyon, onnantól kezdve csak azon akartam mászkálni és játszani, de persze elzavart és helyette mindenfélével tele pakolta. Beterítette az egész szobát a cuccaival.
Aztán meghúztam magam és így nem zavart a helyemre, hanem hagyta, hogy mellette heverésszek és nézelődjek. Jól van azért időnként én is megszaglásztam a dolgokat és igyekeztem magam hasznossá tenni. Egy gyertyát meg is nyalogattam, de nem ízlett. Ami ízlett volna, az a pár szem fenyőtüske volt, amit előszeretettel kezdtem el csócsálni, de a gonosz Házisárkány kioperálta a számból és olyan szövegett levágott nekem, hogy többet még megszagolni sem mertem.
De azért jól elvoltunk. Időnként Apa is megnézte, hogy haladunk mi lányok, de ő inkább csak nézelődött és nem tette magát annyira hasznossá mint Én.





2010. november 27., szombat

A vendég lábai között

Vendég járt ma nálunk. Anyáék barátja Attila, akivel a múltkor a Várban sétáltunk. Csak most nem mentünk sehova, mert elég rossz idő volt. Apáék iszogattak, Anya tett-vett, én meg kényelembe helyeztem magamat.
Attilla lábai közé, akit cseppet sem zavart a dolog. Szeretem a pasikat! Anyához sosem bújok így, csak Apához, vagy bárki férfi emberhez. Anya sérelmezi is ezt néha napján és néha egészen féltékeny Apára.

2010. november 20., szombat

Kutya bajom


Apa szorgosan ápolgatta még ma is a szememet, de igazából már semmi szükség rá. Hamar helyre jöttem. Persze tudom, hogy ezt Nekik köszönhetem. Ha valami bajom van, mindig ott vannak velem és segítenek. Szóval feszengtem és kiakartam ugrani Apa öléből, hagyjon már végre békén, minek borogatni és kenegetni mikor már kutya bajom sincs, de miután rám szólt, nyugton maradtam. Tudom, jót akarnak!

2010. november 19., péntek

Fél szemmel

Anya ébredés után látta, hogy baj van a szemecskémmel.
Nem tudtam kinyitni.
Hívta azonnal Apát, aki hívta azonnal Józsit. Aztán abban maradtak, hogy ha nem javul a szemem akkor bizony ki kell menni hozzá, hogy megvizsgáljon.
Anya egész délelőtt kamillával kenegette a szemem. Én meg kihasználtam a helyzetemet és bújtam hozzá, hagytam, hogy kényeztessen. Nem kellett nagyon rájátszanom a dolgokra, alapból sanyarul néztem ki a szemem miatt, elég volt kicsit hátracsapnom a füleimet.
Délután Kriszti átvitt magukhoz, hogy ne legyek egyedül és ő is folyamatosan kamillázta a szememet.
Most este meg Apa vett megint kezelésbe. Már sokkal jobb. Holnap reggel majd kiderül, hogy kell-e menni dokihoz. Remélem nem.

2010. november 14., vasárnap

Vidéki látogatás

Hétvégén Gazdiékkal ellátogattunk Tökre Anitáékhoz. Útközben persze nem egyszer a fejemhez vágták, hogy meg sem érdemlem, hogy velük menjek, kizárólag azért döntöttek így, mert a gyerekek nagyon szeretnének velem találkozni.
Nagyon jó kis nap volt.

A kapunál kicsit inamba szállt a bátorság. Az udvarról egy egész macska hadsereg nézett velem farkasszemet. Az egyik kis macska rögtön meg is indult felém kíváncsian, biztos játszani akart velem. De én megijedtem tőle, mert városi eb lévén, még csak egyszer találkoztam cicával (még mikor kiskutya voltam) és az is úgy rám fújt és elzavart, úgyhogy nem akartam ismét pórul járni. De kár volt félnem, mert ezek a cicák nem sok vizet zavartak. Csak gubbasztottak a napon és nézték, ahogy mi labdáztunk a gyerekekkel. Eszeveszetten rohangáltam körülöttük, de nem zavartatták magukat. Mikor nagyon untak, felültek az ablakpárkányra és onnan néztek minket.
Később a kerítés túl oldalán madarakra lettem figyelmes. Összevissza kotkodácsoltak és járkáltak fel-alá . Tyúkokat és kakasokat is most láttam először! Először földbe gyökerezett a lábam és egy jó ideig csak ugattam őket, ahogy csak tőlem tellett, aztán elkezdtem kergetni őket a kerítés mentén. Ide-oda rohangásztam, és ők is előlem, de miután nem tudtam őket elkapni, nem foglalkoztam velük tovább.
Aztán sétálni is elmentünk. Gabó ennek nagyon örült, mert egész nap ezért könyörgött, Ő akarta fogni a pórázomat. Ketten mentünk előre és minden pocsolyába belemásztunk. Gabó arca is csupa sárpöttyös lett, és az én lábam és hasam is tiszta csutak lett.

Ja és azt nehogy elfelejtsem már megemlíteni, de kaptam mindenféle finomságot is! Ezt persze Gazdiék szokásukhoz híven nem díjazták.

2010. november 13., szombat

A kutya se akar velem labdázni!

Pontosabban a cica sem.
Ő volt az egyetlen az udvaron, így hát megtiszteltem azzal, hogy odagurítottam neki a labdámat, hogy ő eldobhassa nekem. De ez a gaz macska rám se hederített. Hiába ugattam el neki nem egyszer, hogy, hogy kell ezt játszani. Vagy nem értette, vagy nem akarta megérteni, mindenesetre a füle botját sem mozdította. Pedig elég kitartó voltam. A nagy felháborodásomra már a végén Anya is kijött a házból, hogy megnézze miért csapok ekkora lármát.
Milyen állat az aki nem szeret játszani?


2010. november 10., szerda

Szívbajos

Pumit mindig halálra lehet ijeszteni. Simán. Elég ha hirtelen mozdulatot teszek felé, odaszaladok hozzá örömömben, vagy ha egy labda elröpül a feje fölött, máris úgy összerezzen és olyan rémült fejet vág, hogy csak na! Olyankor mindenki rajta nevet.
Bár újabban én is kiteszek magamért.
Múltkor egy kutya kezdett reggel ugatni a park túlsó felén. Én annyira, de annyira megijedtem, hogy hanyat homlok rohantam haza. Apa meg szaladt utánam és üvöltözött, hogy álljak meg. Jól ráijesztettem, de végül az utolsó előtti pillanatban megálltam az úttestnél (eszembe jutottak az autók, meg, hogy ott csak engedéllyel mehetek át). Apa majdnem szívrohamot kapott.
Ma este meg egy kutya jött oda hozzám és elkezdett szimatolgatni, csakhogy én nem vettem észre. Olyan váratlanul ért az eset, megint úgy megijedtem, hogy ismét szaladtam volna haza...
...ha Apa az utolsó pillanatban nem állít meg.
Aztán elmesélte otthon Anyának, hogy mennyire idióta vagyok mostanában.
Nem is igaz.

2010. november 9., kedd

Csak a játék

Gazdiék kikészülnek ettől a szörny sípolástól.
Apa minden este elveszi tőlem és felteszi a polc szélére, azzal, hogy "nehogy véletlenül az éjszaka közepén jusson eszedbe játszani vele, majd reggel Anyádtól megkapod".
Hét ezt pedig el is várom. EAmint felébred reggel elkezdek fel-alá járkálni a lakásban és halkan nyüszítgetni. Anya persze próbál elsunnyogni meg úgy csinálni, mintha nem tudná mi bajom. Ilyenkor aztán erőszakosabbra váltok és nagyon keserves sírásra fakadok. Megállok a polc előtt és szomorúan nézek felfele. Emlékszem ám mit ígértek este. Ide azonnal a játékommal!!!! Anya próbál még egy kis időt nyerni, hogy ne kelljen ébredés után rögtön a sípolást hallgatni, de általában nem bírja ki az a cirkuszt amit csinálok és megkapom szörnyikét.
Most is már egy jó fél órája azzal játszok.
Közben meg folyamatosan zaklatom vele Anyát, hogy dobja már el nekem...

2010. november 7., vasárnap

Ki így, ki úgy...

...mindenki más véleménnyel van a blogomról, meg úgy általában a blogolásról.
Van aki szerint ez egy nagy baromság és amúgy is "nincs mit csinálnunk, hogy ilyen hülyeségekkel töltjük az időt"?!
Viszont van aki sürget és panaszkodik, ha nem írok pár napig. Van, hogy néha találkozunk egy-egy ismerőssel aki megemlít valamit és akkor mi meg elcsodálkozunk, hogy "ezt meg honnan tudja?",  aztán meg kiderül, hogy hát itt a blogban olvasta.
Az olvasóim száma is lassan de biztosan gyarapszik. Köszönöm, hogy (többségében) így ismeretlenül is olvastok és remélem tetszik nektek a blogom!
A többi ismerősömet is csak bíztatni tudom, hogy regisztráljanak a rendszeres olvasóim közé!

2010. november 6., szombat

De jajj

...ha beesik, vagy begurul egy elérhetetlen helyre. Kikészükök. Szükségem van rá!
Én próbálkozom-próbálkozom, de nem sok sikerrel.
Valaki segítsen!!!!


Örökmozgó

Apa szerint amikor séta közben leheveredek véletlen pár másodpercre, az olyan mintha plusz egy órával feltöltenének.
A délelőtti sáta után annyira kipurcantam, hogy Apa ölben vitt haza és a szememet is alig bírtam nyitva tartani. De mégsem sikerült kellő képpen kifárasztaniuk, mert elég volt otthon megpillantanom legújabb szörny barátomat (ami egyébként jobban hasonlít egy labdára messziről), újra tele lettem energiával.

Anya nem díjazza a szörnyikémet. Vagy sípolok vele egész nap, vagy hisztizem és sírok, hogy adják vissza. Lehet választani, melyiket akarják hallgatni.


Fotózás

Ma nagyon nagyot sétáltunk Gazdiékkal és Dórival, aki egész nap kattintgatta mellettünk a fotómasináját. Anya mániája ez az állandó fényképezkedés, már nagyon unom. Mindig megállni és ott maradni, ránézni, mikor szól stb. De már kezdek hozzászokni. Amúgy sem könnyítem meg a dolgát senkinek, hiszen olyan villám sebességgel tudok sprintelni, hogy ember legyen a talpán, aki normális képet tud készíteni rólam. Dórinak is feladtam a leckét.
Egyébként mi akármikor sétálunk, mindig megtalál minket valaki aki rögtön nekiáll fényképezgetni. Leggyakrabban a külföldi turisták. De ez még mindig jobb, mint amikor valaki se szó, se beszéd egyszer csak odajön simogatni, dögönyözni, úgy, hogy meg sem kérdezték Gazdiékat, hogy ők mit szólnak hozzá.
Ma is találkoztunk egy nagyon aranyos babával meg az apukájával. Na ők kivételesen megkérdezték, hogy meg szabad-e simogatni...



2010. november 3., szerda

Egy csínytevés nem elég egy napra

...így hát behoztam a lemaradást. Ma amúgy is nagyon elememben voltam.
Anya délután elrobogott a piacra bevásárolni. Engem meg itthon hagyott a galádja. Indulás előtt pár feleslegesnek ítélt dolgot gyorsan kipakolt a táskájából, majd az utolsó pillanatban még visszaszaladt az ajtóból, hogy betolja a székeket, nehogy megint az étkezőasztalon támadjon kedvem sétálni.
De nekem ott támadt kedvem sétálni, mert láttam, hogy a sétálós bezacskózott labdám is odakerült. Nekem pedig nem elég az itthon használatos rengeteg játékom, mindenképpen ARRA volt szükségem.
Az, hogy betolt székek ellenére, hogy sikerült feltornásznom magam az asztalra, maradjon titok. Gazdiéknak fogalmuk sincs, maradjon ez így.
Szóval amint Anya kitette a lábát itthonról, én gyorsan munkához láttam. Kivarázsoltam a labdát a zacskóból. Igazán nem értem mit volt úgy kiakadva, mikor betoppant a vásárlásból és a labda az ajtó előtt fogadta (én meg lapultam a helyemen). Jó-jó, ment a terítőre egy kis sár meg fű, meg falevél darabok, de igazán nem panaszkodhat, mert a cuccait nem rágtam szét, megelégedtem a labdámmal. Na jó, bevallom, még egy zacskós rágógumit is megcsócsáltam kicsit, de valami hiper-szuper erős, pattintós zacskóban volt úgyhogy azzal nem boldogultam, meghagytam Neki. Alig látszanak rajta a fognyomok.

Lebuktam

Van nekem egy szuper pattogós labdám. Nem túl nagy, nem túl pici, de pont akkora, hogy a szekrény és a komód alá be tud gurulni. Ha szembe állsz a bútorokkal és szépen kiejtem a számból a labdát, akkor nagy eséllyel begurul alá. Utána elég keservesen nyüszíteni és járkálni fel-alá a lakásban és máris velem foglalkoznak. Anya bejárja az egész lakást és kérdezgeti, hogy mi bajom, mit keresek. Aztán mikor rájön, hogy a kedvenc játékom nincs meg elkezdi kérdezgetni, hogy hol van. Megkéri, hogy vigyem oda neki, de persze én csak bambán bámulok rá és úgy csinálok mintha nem érteném miről van szó. Aztán rájön hova gurulhatott a kincsem. Mindenféle botokat és segédeszközöket hoz, hasra vágja magát és hosszú ideig a labdám előhalászásával foglalkozik. Ez az egész hercehurca néha egész sokáig eltart, főleg ha nem látja, hogy melyik szekrény alá eshetett be a laszti. A lényeg az, hogy amíg keresi, addig is velem foglalkozik.
Csak sajnos már párszor észrevette, hogy én ezt szándékosan csinálom. Nagyon dühös lett mikor egymás után már többször eljátszottam vele ezt.
Most annyira morci lett, hogy ordított velem, hogy milyen hülye vagyok, a helyemre száműzött és nem hajlandó kihalászni a pattogósomat.

2010. november 2., kedd

Segítség, Gazdi meg akar fojtani!!!!

Na jó, a látszat csal. Nincs itt szó semmi brutális dologról, csak Gazdi épp csak vakargatja a nyakamat és a pocimat, én meg élvezem a kényeztetést...