Új rokon

Tegnap mikor Gazdiék haza jöttek, rögtön megéreztem rajtuk azt az illatot. Nem tudtam merre jártak, de gyanítottam, hogy valahol kutyáztak. Ezt a szagot még nem ismerem.

Aztán kiderült, hogy új rokonom lesz. Krisztinek tegnap lett egy kiskutyája.

De jó! Nagyon örülök ennek, mert most majd akármikor megyek Anya szüleihez, mindig lesz kivel játszanom! (Persze azért majd jól a tudtára adom, hogy ki a főnök, hiszen mégis csak én vagyok a rangidős!)

De sajnos még nem mehetek át hozzájuk, mert nincs meg a kutyi összes oltása és nem szeretnék Gazdiék ha valamit elkapna tőlem. Nem tudom mit gondolnak, mert hiszen én makk egészséges vagyok, de sebaj. Türelmes leszek.

Anya addig is készített róla egy regiment képet. Apa szerint most még kicsit buta pofija van, de Anya erre a kijelentésre rögtön közölte, hogy kicsinek én is ilyen bamba voltam. (Nagyon ért hozzá, hogy engem froclizzon.)

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket Kívánok!

Most már az is tudom mi az, hogy ünnep.
Ünnep az amikor Apa és Anya sem dolgozik, hanem itthon vannak velem, együtt játszunk és pihenünk. Találkozunk a családdal és sok finomat eszünk. Ajándékot kapok és mindenki kényeztet.
Remélem mindenkinek hasonlóan jól telnek az ünnepek!

Karácsony

Egész nap lázban égtem. Gazdiék már kora reggel készülődtek és tettek vettek, én meg aggódhattam, nehogy itt a végén még ki akarjanak hagyni valami jó buliból.

Anya egész délelőtt takarított. Utána egy óriási fenyőfát fektettek a szoba közepére és Apa nekiállt egy nagy késsel faragni az alját. A nagy munka közben az egész lakás körbe tiszta fadarab és fenyőtű lett. Ezért érdemes volt takarítani. Igyekeztem nem zavarni Apát, de azért begyűjtöttem a lepergett darabokból párat, csak, hogy legyen mit rágcsálni. Ennek persze Gazdiék egyátalán nem örültek.

Anya feldíszítette a fát. Mindenféle szép csillogó dolgot tett rá és nagyon szép fényeket. Apa a lakást is kidekorálta, úgyhogy most minden szép karácsonyi fényben úszik.

Anya egy gyönyörű piros pöttyös maslit kötött a nyakamra, hogy én is szép legyek.

Először  Apa családjához mentünk. Melinda ünnepi vacsorát készített. Nekem is jutott ám a finom falatokból és Gazdiék kivételesen egy szót sem szóltak miatta. Én meg élveztem, hogy mindenki együtt van, meg, hogy  kényeztetnek és dícsérik a csodás szalagomat! Össze-vissza rohangásztam és ugrabugráltam örömömben egész este.

Aztán átmentünk Anyáékhoz is. Ott is ott volt az egész család, még a nagyszülők is. Itt is nagy vacsorával vártak minket! Ilyet még nem is hallottam! Egy este alatt két vacsora? Kihasználtam hát az adódó alkalmat és mindent behabzsoltam. Nem is tudom mikor ettem és utoljára egyszerre ennyi finomságot. Már tele volt az egész pocakom, de eszem ágába nem volt semmit visszautasítani, ki tudja mikor lesz legközelebb ilyen alkalom! Szeretem a karácsonyt!

Nagyon későn mentünk haza, már majd leragadtak a szemeim. Gazdiék megszántak és ölben vittek haza. Alig vártam már, hogy bedőlhessek aludni a helyecskémre.

Gazdiék viszont felkapcsolták a fényeket és a karácsonyfa alatt már ott voltak az ajándékok is, köztük az én új játékom is! Azonnal rávetettem magam! Már nem volt kedvem aludni sem, csak rohangásztam az új sípolós kiskutyámmal!

Az örömömnek végül Apa vetett véget, mert megunta a sípolást...

Ki keres, az talál

Itthon voltam egyedül. Unatkoztam.

Gondoltam utána nézek a karácsonyi ajándékoknak amik az asztalon sorakoztak. Egy szemvillanás alatt fenn ácsorogtam az asztal tetején és mindent alaposan megszaglásztam. Kibontottam  még az összekötözött zacskót is és mire leltem? Egy csodaszép játékra. Tuti, hogy azt nekem szánták. Nem is értem miért nem adták még ide, de így most már erre sem lesz gondjuk! Vittem is magammal.

Amint meghallottam, hogy Anya érkezik haza, már spuriztam is be a helyemre és lapultam. Mikor belépett rögtön gyanús lett neki a viselkedésem, de ideje sem volt megkérdezni, hogy " Domino már megint mit csináltál?", mert azonnal belebotlott a játékba. Idegességében csak úgy kapkodta a levegőt és szinte szóhoz sem jutott. A játékomat egy szó nélkül elrakta, majd nagy dühöngések közepette kirakott engem az előszobába, hogy gondolkozzak.

Nem tudom min kéne gondolkoznom. Inkább Neki kellene, hogy minek csinál ekkora ügyet abból, hogy megtaláltam ami amúgy is az enyém lesz.

Hó, hóóóó!!! ...és sok só

Nagyon szeretem a havat. Mostanában van is benne részem. Olyan csodaszép fehér a környék!

Csak az a sok só ne lenne. Tele szórnak vele minden járdát. Ez ember kutyája meg vígan sétál míg egyszer csak belelép egy ilyen kis só darabkába, nem is darabkába, hanem egy öklömnyi nagy só labdába, utána meg húzhatja a lábát. Az a só annyira, de annyira tud csípni és fájni, hogy még nyüszíteni sincs energiám, csak sántikálok össze-vissza és a legszomorúbb pofival nézek Apára. Legutóbb már nem is csak tappancs mosás lett, hanem úgy ahogy voltam bevágott a kádba és megfürdetett. Nem szeretek fürdeni, de olyan szép tiszta lettem utána és a lábam is azonnal a régi volt, úgyhogy nagyon hálás voltam Apának.

Most már legtöbbször ölben visz le sétálni, hogy megkímélje a sós utcától a tappancsaimat, és csak a parkban enged el szaladgálni.

Anya nem ilyen rutinos ám. Most is már majdnem haza érkeztünk a sétából mikor látta, hogy húzom a lábamat és szenvedő fejet vágok. Sajnos nem segített nekem. Néztem rá az előszobából, hogy most nem hív a fürdőbe? Most mi van? Ő meg közölte velem, hogy nincs víz, mert elzárták. Mi az, hogy nincs víz? Én ezt a mesét nem veszem be.

Szerintem bosszút akar állni, mert nagyon megsértődött mostanában rám, mert ha ő hív rá sem hederítek, ellenben Apa ölébe bármikor felugrok és agyon nyalogatom őt.

Új divat

...csak mostanában semmire sincs idejük Gazdiéknak. Legkevésbé rám. Apa csak Anyával van elfoglalva, Anya meg az alvással. A múlt héten még egyszer az is előfordult, hogy elfelejtettek nekem vacsorát adni. Ez az új rendszer. De én sem hagyom ám magam! Ha kiszedik az ennivalómat a tálkámba onnantól kezdve kezdem a hisztit. Keservesen nyüszítek és mérgesen morgolódom, csak, hogy mielőbb megengedjék már, hogy hozzá láthassak. Akkor Anya rákezdi, hogy " Domino, forró. Ki kell, hogy hüljön egy kicsit, mer különben szétégedet a nyelved!" Bánom is én, hogy mit magyarázkodnak! A hisztimtől persze csak Anya is idegesebb lesz és fél percenként szól rám, hogy álljak le. Ettől meg Apa lesz ideges és időnként Ő is rámförmed és csak még tovább késik az engedély. Ettől meg én leszek még idegesebb és azért is folytatom tovább a hisztizést.

Ez egy ördögi kör.

Diótörő

Anya nem szereti itthon a hagyományos koszorút. A karácsonyfa kivételével száműzte itthonról a fenyő ágakat. Szerinte én hamar megcsócsálnám. Így egy tálkát készített gyertyákkal, tobozokkal, diókkal és mandulával. Ez a Gazdiék Adventi  gyújtogatósa.

Nem tudom miért gondolta Anya, hogy ezt nem fogom megkóstolni. Mit megkóstolni, felzabálni?!

Ha olyan hülye volt, hogy szépen kirakta az ebédlőasztalra, akkor viselje a következményeit! Mintha csak nekem terítettek volna!

Egyenként kiszedegettem tehát a diókat és mandulákat a tálkáról, majd a kanapén henteregtem és ott törtem fel őket így tömtem tele a pocakomat a sok finomsággal.

Apát az összegyűrt, szétfetrengett ágytakaró és rajta a rengeteg dió és mandula héja fogadta. Jót nevetett rajta, majd az egészet úgy hagyta ahogy volt, hogy Anyának is el lehessen dicsekedni a dologgal.

Hát Ő nem nevetett.

Új kutya

Már napok óta csak olvadozik a hó és minden csupa sár és latyak.

De ma végre újra elkezdett záporozni a hó! Így Apával  a szokottnál is lelkesebben indultunk le az esti sétára.

Amint átértünk az úton szaladtam mint az őrült és nagy sprinteket vágtam le a friss hóban, körbe-körbe.

Aztán új kutyára lettem figyelmes. Egy kis fehér szőrpamacs volt az egész kis kutya. Még nagyon fiatal, csak fél éves, szóval nem olyan tapasztalt vén róka mint én! Gyorsan a tudtára is adtam, hogy én vagyok a főnök. Apa jól ki is osztott és helyre tett, mert azért mégis viselkedjek már azta kutyamindenségit! Úgyhogy utána tartottam is magam ehhez, és kedvesen viselkedtem. Össze-vissza ugrabugráltunk és hancúroztunk együtt a hóban. Apa közben összehaverkodott a kutya gazdájával és osztotta az észt az új kutya tulajdonosnak. :) Én meg kivételesen mindent megcsináltam amit kért, hogy büszke legyen rám. A srác csak úgy csodálkozott, hogy milyen engedelmes és fegyelmezett vagyok és póráz nélkül közlekedünk!

Esik a hóóóó!

Újra esik a hó! Ez a hideg, vizes, fehér puha izé, aminek még íze sincs. De nem baj, én azért előszeretettel nyalogatom. Ugrálok benne, lehet nagyokat sprintelni és farolgatni és jól belesüpped a lábam. Imádom.

Anya rugdosta nekem a havat, meg dobálta nekem. Én kitartóan, még ástam is a hóban mindenfelé, kerestem ami leesett de soha nem találtam meg, így aztán ugráltam a lábai előtt, hogy dobjon újra és újra! Nagyon jót játszottunk így! Közben folyamatosan szakadt és most is szakad a hó. Anya fekete kabátja már úgy nézett ki a végén, mintha nem is ő lenne, hanem egy hóember! Fáztunk is már, úgyhogy haza jöttünk.

Ettől a havazástól úgy tele lettem energiával, hogy itthon is nekiálltam kergetőzni a játékommal, Anya nagy örömére, ami abban nyilvánult meg, hogy záros időn belül elkobozta imádott Szörnyikémet.

De sebaj, mert helyette olyan zöldséges bablevest rittyentett a tálkámba, hogy mindent elnéztem neki!!!!

Adveni koszorú készítés

Anya koszorúkat készített ma.

Egy hatalmas lepedőt terített le a földre. Tetszett nagyon, onnantól kezdve csak azon akartam mászkálni és játszani, de persze elzavart és helyette mindenfélével tele pakolta. Beterítette az egész szobát a cuccaival.

Aztán meghúztam magam és így nem zavart a helyemre, hanem hagyta, hogy mellette heverésszek és nézelődjek. Jól van azért időnként én is megszaglásztam a dolgokat és igyekeztem magam hasznossá tenni. Egy gyertyát meg is nyalogattam, de nem ízlett. Ami ízlett volna, az a pár szem fenyőtüske volt, amit előszeretettel kezdtem el csócsálni, de a gonosz Házisárkány kioperálta a számból és olyan szövegett levágott nekem, hogy többet még megszagolni sem mertem.

De azért jól elvoltunk. Időnként Apa is megnézte, hogy haladunk mi lányok, de ő inkább csak nézelődött és nem tette magát annyira hasznossá mint Én.

A vendég lábai között

Vendég járt ma nálunk. Anyáék barátja Attila, akivel a múltkor a Várban sétáltunk. Csak most nem mentünk sehova, mert elég rossz idő volt. Apáék iszogattak, Anya tett-vett, én meg kényelembe helyeztem magamat.

Attilla lábai közé, akit cseppet sem zavart a dolog. Szeretem a pasikat! Anyához sosem bújok így, csak Apához, vagy bárki férfi emberhez. Anya sérelmezi is ezt néha napján és néha egészen féltékeny Apára.

Kutya bajom

Apa szorgosan ápolgatta még ma is a szememet, de igazából már semmi szükség rá. Hamar helyre jöttem. Persze tudom, hogy ezt Nekik köszönhetem. Ha valami bajom van, mindig ott vannak velem és segítenek. Szóval feszengtem és kiakartam ugrani Apa öléből, hagyjon már végre békén, minek borogatni és kenegetni mikor már kutya bajom sincs, de miután rám szólt, nyugton maradtam. Tudom, jót akarnak!

Fél szemmel

Anya ébredés után látta, hogy baj van a szemecskémmel.

Nem tudtam kinyitni.

Hívta azonnal Apát, aki hívta azonnal Józsit. Aztán abban maradtak, hogy ha nem javul a szemem akkor bizony ki kell menni hozzá, hogy megvizsgáljon.

Anya egész délelőtt kamillával kenegette a szemem. Én meg kihasználtam a helyzetemet és bújtam hozzá, hagytam, hogy kényeztessen. Nem kellett nagyon rájátszanom a dolgokra, alapból sanyarul néztem ki a szemem miatt, elég volt kicsit hátracsapnom a füleimet.

Délután Kriszti átvitt magukhoz, hogy ne legyek egyedül és ő is folyamatosan kamillázta a szememet.

Most este meg Apa vett megint kezelésbe. Már sokkal jobb. Holnap reggel majd kiderül, hogy kell-e menni dokihoz. Remélem nem.

Vidéki látogatás

Hétvégén Gazdiékkal ellátogattunk Tökre Anitáékhoz. Útközben persze nem egyszer a fejemhez vágták, hogy meg sem érdemlem, hogy velük menjek, kizárólag azért döntöttek így, mert a gyerekek nagyon szeretnének velem találkozni.

Nagyon jó kis nap volt.

A kapunál kicsit inamba szállt a bátorság. Az udvarról egy egész macska hadsereg nézett velem farkasszemet. Az egyik kis macska rögtön meg is indult felém kíváncsian, biztos játszani akart velem. De én megijedtem tőle, mert városi eb lévén, még csak egyszer találkoztam cicával (még mikor kiskutya voltam) és az is úgy rám fújt és elzavart, úgyhogy nem akartam ismét pórul járni. De kár volt félnem, mert ezek a cicák nem sok vizet zavartak. Csak gubbasztottak a napon és nézték, ahogy mi labdáztunk a gyerekekkel. Eszeveszetten rohangáltam körülöttük, de nem zavartatták magukat. Mikor nagyon untak, felültek az ablakpárkányra és onnan néztek minket.

Később a kerítés túl oldalán madarakra lettem figyelmes. Összevissza kotkodácsoltak és járkáltak fel-alá . Tyúkokat és kakasokat is most láttam először! Először földbe gyökerezett a lábam és egy jó ideig csak ugattam őket, ahogy csak tőlem tellett, aztán elkezdtem kergetni őket a kerítés mentén. Ide-oda rohangásztam, és ők is előlem, de miután nem tudtam őket elkapni, nem foglalkoztam velük tovább.

Aztán sétálni is elmentünk. Gabó ennek nagyon örült, mert egész nap ezért könyörgött, Ő akarta fogni a pórázomat. Ketten mentünk előre és minden pocsolyába belemásztunk. Gabó arca is csupa sárpöttyös lett, és az én lábam és hasam is tiszta csutak lett.

Ja és azt nehogy elfelejtsem már megemlíteni, de kaptam mindenféle finomságot is! Ezt persze Gazdiék szokásukhoz híven nem díjazták.

A kutya se akar velem labdázni!

Pontosabban a cica sem.

Ő volt az egyetlen az udvaron, így hát megtiszteltem azzal, hogy odagurítottam neki a labdámat, hogy ő eldobhassa nekem. De ez a gaz macska rám se hederített. Hiába ugattam el neki nem egyszer, hogy, hogy kell ezt játszani. Vagy nem értette, vagy nem akarta megérteni, mindenesetre a füle botját sem mozdította. Pedig elég kitartó voltam. A nagy felháborodásomra már a végén Anya is kijött a házból, hogy megnézze miért csapok ekkora lármát.

Milyen állat az aki nem szeret játszani?

Szívbajos

Pumit mindig halálra lehet ijeszteni. Simán. Elég ha hirtelen mozdulatot teszek felé, odaszaladok hozzá örömömben, vagy ha egy labda elröpül a feje fölött, máris úgy összerezzen és olyan rémült fejet vág, hogy csak na! Olyankor mindenki rajta nevet.

Bár újabban én is kiteszek magamért.

Múltkor egy kutya kezdett reggel ugatni a park túlsó felén. Én annyira, de annyira megijedtem, hogy hanyat homlok rohantam haza. Apa meg szaladt utánam és üvöltözött, hogy álljak meg. Jól ráijesztettem, de végül az utolsó előtti pillanatban megálltam az úttestnél (eszembe jutottak az autók, meg, hogy ott csak engedéllyel mehetek át). Apa majdnem szívrohamot kapott.

Ma este meg egy kutya jött oda hozzám és elkezdett szimatolgatni, csakhogy én nem vettem észre. Olyan váratlanul ért az eset, megint úgy megijedtem, hogy ismét szaladtam volna haza...

...ha Apa az utolsó pillanatban nem állít meg.

Aztán elmesélte otthon Anyának, hogy mennyire idióta vagyok mostanában.

Nem is igaz.

Csak a játék

Gazdiék kikészülnek ettől a szörny sípolástól.

Apa minden este elveszi tőlem és felteszi a polc szélére, azzal, hogy "nehogy véletlenül az éjszaka közepén jusson eszedbe játszani vele, majd reggel Anyádtól megkapod".

Hét ezt pedig el is várom. EAmint felébred reggel elkezdek fel-alá járkálni a lakásban és halkan nyüszítgetni. Anya persze próbál elsunnyogni meg úgy csinálni, mintha nem tudná mi bajom. Ilyenkor aztán erőszakosabbra váltok és nagyon keserves sírásra fakadok. Megállok a polc előtt és szomorúan nézek felfele. Emlékszem ám mit ígértek este. Ide azonnal a játékommal!!!! Anya próbál még egy kis időt nyerni, hogy ne kelljen ébredés után rögtön a sípolást hallgatni, de általában nem bírja ki az a cirkuszt amit csinálok és megkapom szörnyikét.

Most is már egy jó fél órája azzal játszok.

Közben meg folyamatosan zaklatom vele Anyát, hogy dobja már el nekem...

Ki így, ki úgy...

...mindenki más véleménnyel van a blogomról, meg úgy általában a blogolásról.

Van aki szerint ez egy nagy baromság és amúgy is "nincs mit csinálnunk, hogy ilyen hülyeségekkel töltjük az időt"?!

Viszont van aki sürget és panaszkodik, ha nem írok pár napig. Van, hogy néha találkozunk egy-egy ismerőssel aki megemlít valamit és akkor mi meg elcsodálkozunk, hogy "ezt meg honnan tudja?",  aztán meg kiderül, hogy hát itt a blogban olvasta.

Az olvasóim száma is lassan de biztosan gyarapszik. Köszönöm, hogy (többségében) így ismeretlenül is olvastok és remélem tetszik nektek a blogom!

A többi ismerősömet is csak bíztatni tudom, hogy regisztráljanak a rendszeres olvasóim közé!

De jajj

...ha beesik, vagy begurul egy elérhetetlen helyre. Kikészükök. Szükségem van rá!

Én próbálkozom-próbálkozom, de nem sok sikerrel.

Valaki segítsen!!!!

Örökmozgó

Apa szerint amikor séta közben leheveredek véletlen pár másodpercre, az olyan mintha plusz egy órával feltöltenének.

A délelőtti sáta után annyira kipurcantam, hogy Apa ölben vitt haza és a szememet is alig bírtam nyitva tartani. De mégsem sikerült kellő képpen kifárasztaniuk, mert elég volt otthon megpillantanom legújabb szörny barátomat (ami egyébként jobban hasonlít egy labdára messziről), újra tele lettem energiával.

Anya nem díjazza a szörnyikémet. Vagy sípolok vele egész nap, vagy hisztizem és sírok, hogy adják vissza. Lehet választani, melyiket akarják hallgatni.

Fotózás

Ma nagyon nagyot sétáltunk Gazdiékkal és Dórival, aki egész nap kattintgatta mellettünk a fotómasináját. Anya mániája ez az állandó fényképezkedés, már nagyon unom. Mindig megállni és ott maradni, ránézni, mikor szól stb. De már kezdek hozzászokni. Amúgy sem könnyítem meg a dolgát senkinek, hiszen olyan villám sebességgel tudok sprintelni, hogy ember legyen a talpán, aki normális képet tud készíteni rólam. Dórinak is feladtam a leckét.

Egyébként mi akármikor sétálunk, mindig megtalál minket valaki aki rögtön nekiáll fényképezgetni. Leggyakrabban a külföldi turisták. De ez még mindig jobb, mint amikor valaki se szó, se beszéd egyszer csak odajön simogatni, dögönyözni, úgy, hogy meg sem kérdezték Gazdiékat, hogy ők mit szólnak hozzá.

Ma is találkoztunk egy nagyon aranyos babával meg az apukájával. Na ők kivételesen megkérdezték, hogy meg szabad-e simogatni...



Egy csínytevés nem elég egy napra

...így hát behoztam a lemaradást. Ma amúgy is nagyon elememben voltam.

Anya délután elrobogott a piacra bevásárolni. Engem meg itthon hagyott a galádja. Indulás előtt pár feleslegesnek ítélt dolgot gyorsan kipakolt a táskájából, majd az utolsó pillanatban még visszaszaladt az ajtóból, hogy betolja a székeket, nehogy megint az étkezőasztalon támadjon kedvem sétálni.

De nekem ott támadt kedvem sétálni, mert láttam, hogy a sétálós bezacskózott labdám is odakerült. Nekem pedig nem elég az itthon használatos rengeteg játékom, mindenképpen ARRA volt szükségem.

Az, hogy betolt székek ellenére, hogy sikerült feltornásznom magam az asztalra, maradjon titok. Gazdiéknak fogalmuk sincs, maradjon ez így.

Szóval amint Anya kitette a lábát itthonról, én gyorsan munkához láttam. Kivarázsoltam a labdát a zacskóból. Igazán nem értem mit volt úgy kiakadva, mikor betoppant a vásárlásból és a labda az ajtó előtt fogadta (én meg lapultam a helyemen). Jó-jó, ment a terítőre egy kis sár meg fű, meg falevél darabok, de igazán nem panaszkodhat, mert a cuccait nem rágtam szét, megelégedtem a labdámmal. Na jó, bevallom, még egy zacskós rágógumit is megcsócsáltam kicsit, de valami hiper-szuper erős, pattintós zacskóban volt úgyhogy azzal nem boldogultam, meghagytam Neki. Alig látszanak rajta a fognyomok.

Lebuktam

Van nekem egy szuper pattogós labdám. Nem túl nagy, nem túl pici, de pont akkora, hogy a szekrény és a komód alá be tud gurulni. Ha szembe állsz a bútorokkal és szépen kiejtem a számból a labdát, akkor nagy eséllyel begurul alá. Utána elég keservesen nyüszíteni és járkálni fel-alá a lakásban és máris velem foglalkoznak. Anya bejárja az egész lakást és kérdezgeti, hogy mi bajom, mit keresek. Aztán mikor rájön, hogy a kedvenc játékom nincs meg elkezdi kérdezgetni, hogy hol van. Megkéri, hogy vigyem oda neki, de persze én csak bambán bámulok rá és úgy csinálok mintha nem érteném miről van szó. Aztán rájön hova gurulhatott a kincsem. Mindenféle botokat és segédeszközöket hoz, hasra vágja magát és hosszú ideig a labdám előhalászásával foglalkozik. Ez az egész hercehurca néha egész sokáig eltart, főleg ha nem látja, hogy melyik szekrény alá eshetett be a laszti. A lényeg az, hogy amíg keresi, addig is velem foglalkozik.

Csak sajnos már párszor észrevette, hogy én ezt szándékosan csinálom. Nagyon dühös lett mikor egymás után már többször eljátszottam vele ezt.

Most annyira morci lett, hogy ordított velem, hogy milyen hülye vagyok, a helyemre száműzött és nem hajlandó kihalászni a pattogósomat.

Segítség, Gazdi meg akar fojtani!!!!

Na jó, a látszat csal. Nincs itt szó semmi brutális dologról, csak Gazdi épp csak vakargatja a nyakamat és a pocimat, én meg élvezem a kényeztetést...

Kis színesek a hétvégéről

Ma gyönyörű idő volt. Szikrázó napsütés és kellemes meleg, úgyhogy sokáig kinn mászkáltunk délután a Várban. Anya fotózgatott, meg velem próbált szót érteni, de én rá se hederítettem. Jobban kedvelem a pasik társaságát, úgyhogy Apával meg gazdiék egyik barátjával labdáztunk.
 

Hajnali séta

Kezdem megszokni, hogy ha magamtól nem kelek fel, akkor Apa kiráncigál a helyemről hajnalok hajnalán. Így inkább kitámolygok hozzá, és boldoggá teszem azzal, hogy nem kell ötször elmondania, hogy "méltóztassam végre felemelni a sejhajomat és ugyan már, vonszoljam már magam oda az ajtóhoz és induljunk már el végre sétálni, mert nem szórakozásból visz le munka előtt a parkba amikor ő is fáradt még".

Most már nem csak ácsorgok odalenn, hogy ugyan már ne szórakozzon velem a kedves Gazdi, menjünk inkább haza mert sokkal szívesebben aludnék, hanem igyekszem kipréselni magamból pár cseppet és akkor Apa is megnyugszik, én is mehetek végre haza! Mindenki jól jár.

Hűvösvölgy

Az esti fürdést hála Anya lustaságának, megúsztam. Viszont tévedtem ami a mai délig alvást illeti.

Már kora reggel tele voltam energiával, amit Gazdiék nem értékeltek annyira. Nem szeretik, hogy még épp, hogy csak kibújnak az ágyból, én már zaklatom őket a játékaimmal és egy kis időt sem hagyok nekik, hogy magukhoz térjenek.

Na de végül volt alkalom rá, hogy játsztak és kiszaladgáljam magam. Hűvösvölgybe mentünk kirándulni.

Az erdő csodaszép volt, lehetett nagyokat farolni a néhol nyakig érő avarban.

Kaga emlékére

Gazdiék többször is meglátogatták Kagát az utóbbi két hétben, de engem sajnos sosem vittek magukkal.

Kaga hirtelen nagyon beteg lett. Rengeteget vitték orvoshoz, de már nem tudták meggyógyítani szegényt. Tegnap elaltatták, hogy ne szenvedjen tovább. Most már biztos a kutya menyországban van.

Mindenki nagyon szomorú.

És én el sem köszönhettem tőle...



Új ismerősök

Ma akkorát sétáltunk, hogy szinte bejártuk a fél kerületet.

Anya barátaival találkoztunk Viával és Ákossal, akik hozták magukkal Boni kutyust is. Ő egy fekete labrador kislány.

Jó nagyot sétáltunk a Várban aztán még a Tabánba is átmentünk.

Nem mondom, hogy egyből haverok lettünk Bonival, de bajom sincs vele. Igazából jól eljátszottunk egymástól függetlenül, a gazdik jól meg is beszélték egymás között, hogy micsoda antiszociálisak vagyunk.

De ez szerintem nem igaz. Csak féltettem a játékomat. Mi vittük a játékot mégis Boni játszott vele a legtöbbet. Akárhányszor eldobták a frizbimet, mindig Boni szerezte meg. Pedig nem fut olyan szélsebesen, csak kétszer akkora, mint én és így mindig vagy Ő ért oda először, vagy egyszerre, de olyankor inkább kitértem az útjából. Úgy gondoltam, hogy jobb félni mint megijedni (de amúgy nem féltem)! Boninak amúgy mindig az kellett amivel én játszottam. Szereztem egy gubacsot, azt is elcsórta tőlem, szerencsére találtam magamnak másikat.

Annyit rohangáltunk, hogy szerintem most holnap délig ki sem teszem a lábam a párnámról.

Remélem megúszom a fürdetést amit Anya már hét elején kilátásba helyezett és azóta azzal fenyeget.

Csörög a telefon

Még épp, hogy csak megszólal, én a lakás túl végéről is azonnal meghallom és rákezdek vonyítani. Így aztán nem lehet nem észrevenni, ha csörög valakinek a telefonja.
Milyen jó, hogy van egy ilyen szemfüles tagja a családnak!

Domino-kuckó

Kölcsön-kutya

Igen, újra kölcsön-kutya lettem. Petivel és Jucival töltöttem az elmúlt két napot, Kismaroson.

(Juci nagyon szeretne kisállatot, de náluk nem lehet, így hát rajtam élik ki minden ilyen irányú vágyukat. Nagyon szeretik, ha valahova magukkal vihetnek, előszeretettel kényeztetnek amikor csak alkalmuk nyílik rá.)

Peti barkácsolt, szerelgetett a barátjával, mi meg Jucival főztünk, játszottunk, sétáltunk és futottunk.

A futás elég kalandos volt, mert a mai napon  megkergetett minket pár kutya (három különböző helyen, három különböző kutya). Gazdiék szerint azért mert hamarosan tüzelni fogok és bizonyára ezt érezték rajtam. De a lényegen ez semmit sem változtat. Nagyon kellett futnunk, hogy elmeneküljünk előlük. Nekem is lógott a nyelvem, de Juci mégjobban elfáradt, meg hát meg is ijedtünk ám rendesen. Szerencsére egy idő után mindegyikül feladta az üldözésünket és végül mindig megmenekültünk.

Gazdiék nagyon hiányoltak itthon. Biztos nem volt akit mindig kerülgetni kell, meg akiben mindig orra lehet bukni, nem volt aki hangosan vonyítson amikor szól a telefon, és még a vacsorát sem nézte ki senki a szájukból. Szóval nagy volt az örömük amikor ma haza tértem hozzájuk. Anya még a párnámat és a pokrócomat is kimosta a nagy alkalomra. Sajnos a kimerültségtől megint nem tudtam nekik kellő képpen örülni, egyből bevonultam a helyemre. Apa meg is ijedt kicsit, hogy nem-e vagyok beteg. Elkezdett hergelni és bohóckodni velem, amire én, mint mindig, most is kapható voltam. Ennek nagyon megörült. Nagy kő esett le a szívéről, hogy az ő kis Kisasszonykájának nincs kutya baja se, úgyhogy utána békén is hagyott és mehettem vissza a helyemre.

Anyának meg a kedvében jártam, mert az este folyamán végre csinálhatott rólam pár képet, úgy, hogy közben nem ugráltam, nem mocorogtam, sőt a végén el is aludtam.

Duzzogi

Anya itthon van, mert már megint beteg.

Fekszik az alsó ágyon és nagyjából egész nap alszik, filmet néz, vagy csak néz ki a fejéből.

Ahelyett, hogy velem foglalkozna ha már ketten vagyunk itthon.

Odavittem a sünimet hozzá, de észre se vette, hogy azért álltam mellette már vagy öt perce, mert szerettem volna ha eldobná nekem. Vagy aludt, vagy csak úgy csinált. Feltettem az ágy szélére a játékot és leültem. Vártam. Türelmesen. De semmi. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy csak a sünivel nincs kedve játszani!? Ezért odavittem neki egy labdát, de mivel arra sem reagált, előkerestem egy másikat, majd egy újabbat és így tovább. A végén már úgy feküdt Anya az ágyon, hogy a takarója körbe volt pakolva minden irányból az én játékaimmal. Amikor észrevette, lehajigálta a földre és rám parancsolt, hogy hagyjam békén. Nem igazság.

Úgy döntöttem, hogy most már muszáj lesz a sarkamra állni, ha azt akarom, hogy foglalkozzon velem.

Így aztán nagy duzzogásba kezdtem.  Járkálok fel-alá a lakásban és jó nagy zajt csapok. Közben nagyon szomorúan nyűszítek, időnként morgolódok. Hátha megunja!

Sajnos egyelőre eléggé jól bírja. Kezd immunissá válni a hisztijeimre.

Anya kerülő

Annyira lefárasztott a hétvégi kiruccanás, hogy nagyjából semmihez nem volt se kedvem, se erőm azóta.

Onnantól, hogy vasárnap kidőltem, nagyjából estig folyamatosan csak aludtam. Na jó, egyszer felkeltem mert nagyon kellett pisilni és gyorsan elintéztem egy eldugott helyre. Igazán a jó szándék vezérelt, mert nem akartam szegény Anyát felébreszteni.

Mondanom sem kell, hogy ő nem értékelte az én nemes tettemet, mikor a számítógép asztal alatti tócsát felfedezte. Szerinte ugyanis az nem tócsa hanem inkább egy kissebb tavacska volt. Szerintem ez meg részlet kérdés.

Az ominózus eset után inkább szépen a helyemre vonultam és bevackoltam magam a pokrócomba. Jobb alvással tölteni a napot, mint, hogy Anya szövegelését és dirigálását kelljen hallgatnom.

Aztán mikor Apa haza érkezett a munkából, magamhoz tértem. Kinyújtóztattam elmacskásodott lábaimat és már vittem is neki a játékaimat, hogy játszunk. Apát nem hozta lázba a dolog és elhajtott. Anya akart volna játszani velem, de vele meg én nem akartam. Eszem ágába sem volt odavinni hozzá a labdámat, hiába kérte olyan szépen.

Ezen megint jól megsértődött.

Kismaroson

Megint csak úgy itt hagytak. Se puszi, se pá, nélkülem mentek haza. Amúgy sejtettem, hogy engem már megint kölcsönadni készülnek, mert előtte otthon Anya tele tömte a dolgaimmal az egyik táskáját és úgy indultunk el otthonról.

Az estét Petinél és Jucinál töltöttem, vasárnap reggel pedig csatlakoztunk Hédihez és Nagypapihoz és kiautóztunk a kertbe.

Ennek nagyon örültem, mert nagyon szeretek ott játszani, de sajnos már rég voltunk kinn Gazdiékkal.

Egész nap rohangáltam, labdáztam és frizbiztem, bár időnként a labdám bele esett egy nagy gödörbe ami telis tele volt vízzel. Olyankor csak ácsorogtam és reménykedtem, hogy valaki majd kiveszi nekem, mert én be nem mászok oda! Persze hamar észre vették és már messziről elkezdtek nekem kiabálni, hogy várjak (nem tudom, ezek azt gondolták, hogy fejest akartam ugrani a vízbe?) és már szaladtak is, hogy kihalásszák a lasztimat. Ma is rekord mennyiségű tobozt gyűjtöttem és rágcsáltam szét, meg voltunk futni is egyet meg sétálgattunk is.

Estére már teljesen kidőltem. A szememet sem bírtam nyitva tartani. Az egész haza utat átaludtam az autóban.

Gazdiék már nagyon vártak! Persze én is örültem nekik, de nem volt hozzá semmi energiám, hogy ezt most a tudtukra adjam. Csak semmi ugrálás, semmi farkcsóválás és semmi hepajkodás.

A vacsimat is elkészítették. Ez volt az egyetlen dolog, amihez volt némi lelkierőm. Beburkoltam gyorsan és mentem is az ágyikómba pihenni.

Anya sérelmezte is, hogy nem örülök neki kellő képpen.

Mi lesz már?

Próbálok szépen nézni.

Engedjék már meg, hogy ezt a darabka kekszet bekaphassam!

Koncentrálok. Remeg mindenem. Még a fülem is. Ezen mindig annyit nevetnek Gazdiék és pont ezért húzzák még az időt. A mindenit!!!

Csak semmi csacsiság...

Apa ma agyon dícsért, mert ma nagyon ügyes voltam.

Ma mindketten kora reggel mentek el itthonról és valami dolguk lehetett, mert csak este értek haza. Mentségükre legyen mondva, ilyen is nagyon ritkán fordul elő!

Amint belépett Apa a lakásba, már készen is álltam. Alig, hogy üdvözöltem, utána rögtön rohantam is ki a lépcsőházba és ott vártam, hogy ő is jöjjön és menjünk végre. Lennt nem várattam sokáig, azonnal elintéztem minden dolgomat.

Azt is haza érkezve vették észre, hogy Anya a kanapén felejtette a zokniját reggel. Nagyon örültek neki, hogy úgy találták ott, ahogy reggel Anya ott hagyta és nem lovasítottam meg. Bizony, eszembe sem jutott és nem hurcoltam a helyemre, hogy rágicsáljam, nyalogassam és azzal aludjak.

Apa azt mondta, hogy most már nem kisasszony vagyok, hanem KOMOLY HÖLGY!

Jó nap

Én nem tudom mi történt ma Anyával, de nagyon jó kedve volt mikor ma haza jött.

Tele volt energiával és azonnal elkezdett főzőcskézni meg sütit sütni, késő este. Elment az esze?

Olyan vidám volt kolbász szeletelés közben még énekelt is, és közben minden második karikát én kaptam "...de ez az utolsó" címszó alatt! Vacsorára rántottát sütött nekem -bizony, csak nekem- sőt még egy kis maradék reszelt sajtal is megspékelte.

Mi tagadás, ilyen kényeztetésben is régen volt részem. Roppant hálás voltam!

Bicikli leső

Anya ma bicajjal ment el itthonról dolgozni.

Mikor este sétálni mentünk Apával nagyon sasoltam mindenfelé, néztem a két kerekű járgányokat, hogy hátha az egyikkel végre imádott Gazdikám jön majd. A fiúkra rá se hederítettem, de a biciklis lányokhoz rögtön odaszaladtam. Le is kellett lassítaniuk, mert olyan hevesen ugráltam őket körül. Mindenki jól megmosolygott, Apa meg nem győzött elnézést kérni a a kerge kutyája miatt. Sajnos végül mindig csalódnom kellett, mert közelről már egyik bicikli sem volt ismerős és nem is Anya ült rajtuk.

Ő csak később jött haza, addigra mi már rég haza érkeztünk.

Apa nagyon csodálkozott, hogy így emlékeztem.

Anya nevelni próbál

Rohadt alma

Séta közben mindig találok valamit, amivel lehet játszani. Szeretem a gesztenyét, gubacsot, fadarabot vagy akár egy rohadt ringlóval, vagy almával is eljátszom.

Sőt! Az almákhoz külön érzékem van. Gazdinak fogalma sincs például télen, hogy a kopasz kis fák közül épp melyik a vadalma fa. Persze én messziről kiszagolom az ilyet. Amint engedélyt kapok, hogy mehessek, máris kilóméterekkel Gazdiék előtt járok, és már ásom is ki magamnak az almát, akár a legnagyobb hó alól is.

Persze most ősszel még nem nagyon kell ásni meg keresgélni. Csak sétál az ember és máris egy-egy almába botlik. Akkor lehet vinni Apa lába elé, hogy rugdossa nekem. Ez így neki is kényelmes és nekem is. Csak belerúg nekem egy jó nagyot és sétál tovább, én meg loholhatok az almám után.

"Húzzál gyorsan a helyedre, kiskutyám!!!! "

Azt sajnos tudom, mit jelent, hogy húzzak a helyemre, de azt, hogy kiskutyám, csak akkor szokták mondani nekem, ha éppen szeretgetnek, vagy dícsérnek, büszkék rám vagy szimplán csak nagyon aranyos, kedves és jó kiskutya vagyok. Na most ha  csak úgy kiskutyám-oznak, akkor lehet, hogy azt se gondolják komolyan, hogy  menjek a helyemre? Hát mitévő legyek?

Teszek pár lépést a párnám felé, ácsorgok egy kicsit, gondolkozom, hogy egy nagy kanyarral a lakás más szeglete felé veszem az irányt, de erre újra rám szólnak.

"Süket vagy kiskutyáááám??? Szedd a lábadat! Gyerünk a helyedre!"

Ezek szerint komolyan gondolták.

Normafa képekben

Kissé megkésve, de közszemlére bocsátok pár képet és videót a múlt heti kiruccanásunkról.

Gazdinak meggyűlt a baja a fotókkal. (Egy hete nem engedi a képeket a gépről feltölteni, mindig hibát jelez. Van ötletetek mi lehet a gond?)

A videón nem nagyon látszik, de tényleg egy nagyon meredek hegyoldalon szaladgáltam le-föl. Jól le is fárasztott. Haza érve, akkorát aludtam!!!! Tudom ajánlani mindenkinek. Gazdiéknak meg külön öröm, hogy egy kis nyugijuk volt addig.

Normafa

Utoljára talán akkor voltunk itt sétálni amikor még nagyon pici voltam. Akkor Gazdiék el sem engedtek, végig pórázon voltam és még a széltől is óvtak. Minden felénk közeledő nagyobb kutyától megijedtek és azonnal felkaptak, amiért én igazán hálás voltam.

Most a buszról leszállva rögtön szabadon engedtek. Már az út legelején találtam magamnak egy óriási botot. Majdnem akkora volt mint én. Nem is volt könnyű rohangászni vele. Apa nem díjazta mikor már sokadszorra kezdtem nagy ugatásba csak, hogy elhajítsa nekem végre. Biztos jó izomláza lesz szegénynek! :)

Bementünk az erdőbe is ahol jó nagyot gyalogoltunk. Pontosabban ők gyalogoltak, én meg rohangásztam. Találtunk egy nagyon meredek domboldalt. Anyáék nagy nehezen felkapaszkodtak és onnan dobálták lefele a lasztimat. Reménykedtek, hogy így majd sikerül kifárasztaniuk.

Majd lesznek képek is (ha Gazdi végre veszi a fáradságot és tesz valamit ez ügyben)!

Csilingelős csoda

Tegnap Apa szüleinél voltunk, mert a testvérét, Ákost ünnepeltük a szülinapja alkalmából.

Volt süti is meg minden, de semmi sem hozott izgalomba, mert csak arra tudtam koncentrálni, amit Melindától kaptam.

Ez egy szétrághatatlan narancssárga kis labda, aminek a belsejében van egy csengő.

Anya szerint sokkal elviselhetőbb, mint az őrült sípolós játékok, mert ez olyan kedvesen csilingel, olyan mint egy karácsonyi csengettyű!

EGész este labdáztam. Még aludni is magammal vittem. Reggel ébredés után sétálni mentünk Apával, de mire haza érkeztünk ki is ment a szememből az álmosság, így azonnal rávetettem magam az új játékra.

Apa meg galád módon elkobozta tőlem, hogy ne ébresszem fel Anyát. Gonosz. Anya sajnos sokáig aludt, úgyhogy várhattam vagy egy órát mire visszakaptam.

Szőnyegesdi

A Gazdi már nagyon unja, hogy napjában körübelül százszor meg kell igazítania.

Hát tehetek én róla, hogy az a fránya szőnyeg a nappaliban mindig elcsúszik?

Igen nekem azon kell hemperegnem mindig. Meg ugrálni, meg labdázni meg a farkamat kergetni. Naná, hiszen a szoba közepén van. Mért kerülném ki?

Igen, a fehér szőnyegünk csöppet sem fehér, na és akkor? Mit árt neki még egy kis gyűrődés? Ja csak, hogy bántja Anya szemét? Hát igazítsa meg!

Nem tehetek róla, hogy mindig odébb csúszkál és felgyűrődik!

És mi a baj azzal, hogy ha haza érkezve besprintelek a lakásba? Nem, nem tudok kultúráltan besétálni. Séták után, mindig benne van a lábamban az öröm, és legszívesebben mindenkinek a nyakába ugranék és elújságolnám, hogy merre jártam és milyen jól kiszaladgáltam magam. Ilyenkor amint beteszem a lábam a lakásba, körbe-körbe rohangászom, keresem kit üdvözölhetek. Persze általában csak Gazdiék vannak otthon, de én attól még nem állok le. A kanyarokat igen nehéz bevenni, mert ez a padló kutyára csúszik. Hát még ha a szőnyegen vagyok éppen, akkor vele együtt csúszok még tovább...

Amúgy meg felesleges ezen stresszeltetnie magát Muternak, hiszen pár perc múlva megint ugyanúgy fog kinézni. Talán jobban járna, ha hagyná a fenébe...

Az új tudományom

Szar ügy!

Anya morcos egy picit.
Az úgy volt, hogy...
...a meredek domboldalon találtam meg a legjobb szagot, így hát ott végeztem a nagy dolgom. Nem úgy sikerült ahogy én azt elterveztem. Kicsit kényelmetlenül is éreztem magam, de jól megdörgöltem a hátsó felemet a fűben és úgy bucskáztam lefele a lejtőn. Máris jobban éreztem magam. Anya kevésbé. Mikor odamentem hozzá, hogy feltegye a pórázt, látta, hogy az egész hátsó fertályom, meg a lábam is koszos lett kissé.
Na jó. Kár szépíteni a dolgot. Nyakig szaros voltam. Megesik az ilyen az ember lányával, akarom mondani kutyájával!
Gazdi próbált letörölgetni egy papírzsebkendővel, de nem sokat ért.
Amint haza érkeztünk az első utam a fürdőbe vezetett. Konkrétan Anya a bejárati ajtóból egyből bevágott a fürdőkádba.
Utána egész délután azon pampogott, hogy neki mért kell ázott kutya szagot szagolnia?!
Hát nem én akartam ezt a fürdést...

Tabán

Anya beteg. De ettől függetlenül ha törik, ha szakad sétáltatnia kell, így hát kimentünk egy körre a Tabánba.

Jó nagyot rohangásztunk Pumival (mert ők is pont akkor és pont ugyanoda jöttek, micsoda véletlen). Labdáztunk is, bár ezen néha sikerült jól összevesznünk. Pumi is csak morgolódott, de hát én is jól beugattam neki. De azért nem volt véresen komoly a helyzet.

Játék közben még új trükköt is tanultam. Most már még magasabbról is le tudom szedni a játékot a mászókáról. De csak úgy megy, ha az orrommal megbököm, így az leesik és csak utána kell ugranom.Elképesztő, hogy milyen ügyes vagyok! Egy néni is odajött hozzánk és agyon dícsért, persze mi tudjuk enélkül is, hogy milyen okos, ügyes, szép és jól nevelt (Gazdi ezzel vitatkozna) kiskutya vagyok. Hááát, az agyam eldobom magamtól!!!!