A sok munkában megfáradt Mikulás leheveredik kedvenc hintaszékébe és megsimogatja a lábához bújó kiskutyáját :)

Bemutatom Zalán Úrfit

Hát Ő az aki beköltözött hozzánk és felforgatta a mi kis megszokott életünket. No nem mintha nem örülnének neki Gazdiék! Persze most már én is egészen megkedveltem!
Általában csak ennyit látok belőle. Ő fönn én meg itt lenn.

Nem tűntem el!

Tudom, rég nem írtam. De sok dolgom volt az elmúlt hetekben, hónapokban. Meg hát megváltozott itthon az élet. Anya meg Apa bekeményített. Nagyon rendesnek kell lennem mostanában, nem szedhetem szét a lakást és ágyőőő kanapén és babzsákon heverészés mert Anya szinte mindig itthon van. Ha pedig ez nem lenne elég most már lakik nálunk egy kisbaba is. Gazdiék egyszer csak haza hozták és azóta itt van. Nem tudom meddig szándékoznak itt elszállásolni, de most már kezdem megszokni úgyhogy azt sem bánom ha velünk marad.

Szoktam Anyának is segíteni. Ha sír a kisbaba akkor én is megyek oda hozzá, igyekszem felügyelet alatt tartani a pelenkázást meg az öltöztetést is hiszen ezek komoly feladatok, bár ha Gazdiékat kérdezzük szerintük csak láb alatt vagyok, kerülgetni kell és folyamatosan hasra esnek bennem.

Eleinte nem értettem, hogy a sok ismerős aki eddig mindig engem látogatott meg most rám se hederít. Első a baba, de a végén mielőtt elmennek azért mindenki engem is megszeretget, csak győzzem kivárni. Ez van, lassan megszokom.

Amúgy egész jófej ez a kiskrapek. Tegnap már meg is simizett a kis székecskéjéből. Napközben a járókájában van és onnan kukucskál. Néha egészen kidugja a kezét és meg is tudom szaglászni. Ennek persze Anya nem nagyon örül, de azért már ő kis kezd lassan lazább lenni és nem szól rám minden pillanatban. Tegnap Anya nem vette észre és jól meg is nyalogattam Őt szeretetből.

Na és nehogy elfelejtsem már megemlíteni a legeslegfontosabb dolgot. A játékai csodálatosak! Már szemet vetettem rájuk mert annyi szép kincse van. Mindenféle kedves állatocska, meg rágni való apróságok de van ám olyan is köztük ami csörög-zörög, csilingel vagy éppen sípol. Na ettől teljesen lázba tudok jönni. Meghallom a hangját és már akaratlanul is hegyezem a füleimet és remegek az izgalomtól. Ki tudnám venni a járókából ha felnyújtózkodnék de azt hiszem, hogy annak nagy dorgálás lenne a vége. Inkább megvárom, hogy lepottyanjanak a földre és ne vegye észre senki és akkor majd lenyúlom őket. Sajnos eddig még nem sok sikerrel jártam, mert amint megkaparinthatnám valamelyik játékot, Gazdiék már ugranak is és vissza adják a babának.

Szerintem nem igazság, hogy ennek a kölöknek ennyi sok játéka van, nekem meg kiszúrják a szememet egy rózsaszín plüss nyuszikával! Ja most jut eszembe, hogy már az sincs meg mert miután sikerült Lunával közösen kibeleznünk, gonosz Anya a szemetesbe hajította. Szép mondhatom.

Ígérem, hogy ezentúl igyekszem majd többet mesélni, hogy milyen így az élet ezzel az új lakóval és majd mutogatok képeket is amit Anya csinált.

Őrzöm Anyát

Igyekeztem úgy intézni a dolgaimat, hogy mindig a közelében lehessek. Nagy erőszak árán sem maradtam a helyemen. Azonnal végigkúsztam az ágy alatt egészen Anyáig ha nem vették észre. Végül meglágyult a szívük és kaptam egy pokrócot, utána nyugton is maradtam nehogy meggondolják magukat Gazdiék. Egész éjjel ott őriztem Anyát meg a nagy pocakját. Kora reggel is csak egy gyors séta erejéig hagytam magára, amint vissza jöttünk Apával egyből mentem is az őrhelyemre.

Reptéri futtatás

Hát már rám fért egy kiadós loholás. Anya kivitt a reptérre a Hármashatár-hegyhez. Jöttek velünk az unokatesói, keresztszülei és Borsi is. Hát Borsival nem nagyon lehetett mit kezdeni. Az egyetlen dolog amit csinált az volt, hogy párszor jól beugatott, mert iszonyú féltékeny. Svédországban nem divat, hogy a gazdik összeengedjék a kutyákat így Borsi is elég antiszociális lett, nincsennek kutya haverjai. Most is csak ácsorgott, nézelődött és a gyerekek ülében ücsörgött.

Én viszont nagyon jót játszottam a fiúkkal!

Kerti móka

Anyával, Anya szüleivel és Lunával kimentünk a kertbe.

Már reggel be voltam sózva, amikor láttam, hogy Anya a táskájába rakta a rongyomat. Minden áron próbáltam magamra felhívni a figyelmet, nehogy véletlenül itthon felejtsen engem.

Apa sajnos nem tartott velünk, mert ő dolgozni ment.

Viszont Lunával kezdünk nagyon jól kijönni így nem unatkoztam. Most már nem az az idegesítő kölyökkutya úgyhogy egész jól eljátszunk együtt. Még a reggelijét is megosztotta velem, ez igazán rendes volt tőle. Anya persze nem értékelte, hogy külön kaját kapok, de beletörődött.

Luluval általában kergetőzni szoktunk meg leginkább labdázni. A munkamegosztás úgy zajlik, hogy ha ő kapja el a lasztit akkor fél útig vissza hozza, aztán leteszi nekem és az én feladatom, hogy odavigyem és a lába elé tegyem annak aki épp játszik velünk. Most leginkább Zsolttal játszottunk. Ő bográcsozott, de főzés közben jó messzire hajította nekünk a labdát amikor odavittem neki. Anya nem sokat foglalkozott velünk. Leginkább a hasát napoztatta és csak akkor játszott egy picit, ha a kezébe vagy az ölébe adtuk a játékot. Kész luxus! Nem is értem, hogy lehet valaki ennyire kényelmes, hogy már lehajolni se hajlandó a labdáért amit alába mellé teszek?

Ja és Anya nagyon gonosz volt. Megfogott és jól lefürdetett minket a jéghideg vízzel. Szegény Luna még sírt és vinnyogott is közben. De Gazdi jól megjárta, mert egyszer csak elszabadult a slag és csak úgy tekergett a levegőben, Őt meg jól összevizezte.

Délutánra rájöttünk Luluval, hogy egész vicces a spriccelő víznél szaladgálni, úgyhogy ott rohangásztunk és labdáztunk. Végül Zsolt megelégelte a dolgot és sajnos elzárta a vízet, mert félt, hogy nem száradunk meg mire haza kell menni és nem akarta, hogy nyakig sárosan másszunk a kocsiba. Azért jó móka volt!

Anya csinált is rólunk pár képet!

Gazdátlan ruha kupacok

Anya mostanában nem sokat foglalkozik velem, pedig igazán értékelhetné, hogy én reggeltől estig követem mindenhová, kitartóan ücsörgök mellette és őrizem őt a nagy pocakjával együtt.

Már sétálni is ritkán megyünk együtt, leginkább Apára marad ez a feladat. Anya csak nyávog örökké, hogy húzom és fáj a hasa, ha meg póráz nélkül visz le, akkor folyton pörög és azon veszekszik, hogy mellette menjek, mert nem tud velem lépést tartani. Hiába. Anya nem a régi.

De most már megelégeltem és gondoltam, hogy nekem is kijár a jóból. Tegnap elmentek itthonról Apával és anya a kanapén hagyott három óriási kupac kis ruhácskát. Nem tudom kinek kell ennyi ruha, mert Gazdiékra kicsi és az is tuti, hogy nem én fogom kapni őket. Minden esetre én szemügyre vettem a holmikat. Először megszaglásztam, aztól össze kavartam a kupacokat, meghemperegtem bennük, majd jót aludtam a halom közepén.

Anya kishíjján szívrohamot kapott mikor haza érkeztek és meglátta mit műveltem. Csak úgy kapkodta a levegőt és be nem állt a szája, mondta nekem a magáét. Apa persze jófej volt és megvédett. Közölte Anyával, hogy hagyjon engem békén, ő tehet az egészről, ha volt olyan hülye, hogy  ott hagyta a dolgait.

Ma viszont dolgozott és nem volt itthon Gazdi, hogy leállítsa Anyát, így végig kellett hallgatnom a papolását miközben az azóta frissen mosott ruhákról szedegette a szőreimet.

Nagyon örülök

Anya talált egy ócska sálat. Ki akarta hajítani a szemetesbe, de előbb még a nyakamba kötötte viccből. Aztán rájött, hogy nem kellene a kukában végeznie, mert lehet, hogy az ő tündibündi kiskutyája örülne neki, így kötött rá pár csomót és megkaptam. Hát teljesen odavagyok tőle. Csak olvadozok a gyönyörűségtől. Éjjel is a sállal aludtam. A fejem alá tettem, nehogy valaki meglovasítsa nekem reggelig!

Nem kellenek nekem nagy dolgok a boldogsághoz!

"Elszaladt velem a csacsi mostanában."

Anya tegnap nem vette észre, hogy mire vetemedtem. Fel-alá járkált a lakásban és kereste, hol vagyok. Eszébe sem jutott, hogy a babzsákon keressen, hiszen az nekem tiltott hely. De hát nem figyelt, pihengetett, én meg gondoltam, hogy megengedhetem magamnak azt a luxust... Mikor végül felfedezett, nem mert nagyon kiabálni velem, mert félt, hogy ijedtemben összepisilném magam és az imádott babzsákját.

Ma is megkockáztattam a dolgot, de ma szidalmak helyett már rögtön Anya papucsa repült felém. Én meg uzsgyi szaladtam is a helyemre. Reménykedtem, hogy ennyivel megúszom, de nem így történt. Kaptam két pofont a sejhajomra és ki lettem zavarba az előszobába, a bünti helyre. Persze én is odatettem magam és vicsorogtam és csattogtattam a fogam Anyára, nehogy már azt higyje, hogy ő az erősebb, de végül kimenekültem előre. Könnyű a kissebbet bántani!

Ráadásul még Apának is elpanaszolta az esetet a Galád!

Mikor Apa haza érkezett gyorsan a helyemre szaladtam. De észrevette a turpisságot és megkérdeztem, hogy mi a fenét kerestem már megint Anya helyén? Aztán úgy rám ordított, hogy húzzak kifelé, hogy fülem-farkam behúzva szaladtam is...

Most megint be fog keményíteni!

Élvezem a kényeztetést

Csak egy falat pizzát szeretnék!

Anyával sétálni...

Anyával sétálni nem egy élmény. Sosem arról volt híres, hogy szaladgál velem, meg, hogy jó messzire eltudja hajítani a labdát, de mostanában még a régi formáját sem hozza.

Mondhatnám, hogy nem ő sétáltat, hanem én sétáltatom őt, már amikor egyátalán megerőlteti magát, hogy lemenjünk együtt.

Egyre kevesebbet tart pórázon. Nem szereti, hogy húzom és rángatom. Kutya legyen a talpán aki képes olyan lassan sétálni mint ő! Csoda, hogy húzom, hogy menjünk már kicsit gyorsabban?

Ha meg leveszi az sem sokkal jobb. Tényleg lehetetlen a lassú tempóját tartani. Végig idegeskedik amíg eljutunk a parkig. Folyamatosan fegyelmez, veszekszik, hogy a lába mellett menjek kúltúráltan és mindig oda lyukad ki, hogy "...nem igaz, hogy nem lehet veled normálisan közlekedni". Hát ezt szerintem nekem kéne mondanom. Csoda, hogy mindenki megbámul minket?

És ha végre kiérünk akkor sem lehet vele labdázni. Nem képes elhajítani a labdát. Ha esetleg bele rúg, akkor sem gurul a labda túl messzire. Ő meg csak fogja a pocakját és sóhajtozik, hogy nem bír velem lépést tartani.

Változatok az engedelmességre

...vagy az engedetlenségre?

Ha Anyával ketten vagyunk itthon és rám szól...

...először meg sem hallom, másodszorra már talán ránézek de nem erőltetem meg magam, harmadszorra kezdi felemelni a hangját úgyhogy olyankor ha jó passzban talál megteszem amit kér (de néha csak negyedszerre).

Ha mindannyian együtt vagyunk és Any rám szól...

...először meg sem hallom, másodszorra sem, harmadszorra már talán ránézek, de a fülem botját sem mozdítom. Negyedszerre kezd ideges lenni, továbbra is egyik fülemen be, a másikon ki, de azért megnézem Apa mit szól a dologhoz. Mikor már vagy ötödszörre mondja el ugyanazt, tiszta ideges. Nézem Apát de nem stresszelem túl a dolgot, addig amíg a semmiből, minden előzmény nélkül Apa nem ordít egy hatalmasat; "TE SÜKET VAAAGY?????? MOOOOZDULJ MÁR MEG!!!". Na akkor behúzom fülem farkam és teszem szó nélkül a dolgomat.

Apa szigorú

Meglett Apa nevelésének a hatása. Nem merek vele packázni.

Az esti vacsit Anya csinálja, de utána Apa veszi át az irányítást és ő engedélyezi a dolgokat. Még szinte el se kezdek hisztizni, már szól a szoba túlsó feléből, hogy hagyjam abba. Én meg csak remegek az izgalomtól és lesem Anyát hátha megesik rajtam a szíve.

Ha valami nem úgy megy mint ahogy Apa tervezi és elszalad velem a csacsi, akkor azonnal felemeli a hangját, én meg rögtön összepisilem magam. Utána meg dühöng, hogy a helyemről a tálkámig vezető út össze van csöpögtetve és még takarítania is neki kell.

Anya azt mondta, hogy a helyemben ő is összepisilné magát ha Apa ilyen hangon beszélne vele.

Vége lesz az arany életemnek...

Na most már Anya is ilyenekkel fenyeget. Leginkább akkor ha a babzsák kerül szóba.

Ha elmegy itthonról, akkor kiselőadást tart arról, hogy ha meglátja, hogy a babzsákja közelébe mentem, akkor kinyúvaszt. Kisebb rituálé az, ahogyan mindenféle kacattal tele pakolja az egészet, nehogy maradjon rajta egy kis hely ahová felugrom. Persze ez nekem nem jelent akadályt! Így ha hazaérkezik, ismét megkapom a magam beosztását, hogy mi a franc keresni valóm volt rajta.

Ha kiakad rám ilyen semmiségek miatt, akkor mindig megemlíti, hogy már nem sokáig lesz ilyen jó világ.

Hamarosan itthon lesz reggeltől estig és minden húzásomat látni fogja, úgyhogy vége lesz a babzsákolásnak,  kanapén heverészésnek, meg az ebédlőasztalon kóricálásnak.

Még azt is hozzá szokta tenni, hogy jó lesz ha helyre teszem magam, mert nem én leszek a középpontban és nem akarja majd folyton az én hülyeségeimen idegesíteni magát, ha megérkezik a trónörökös.

A TRÓNÖRÖKÖS?

Róla csak annyit tudok, hogy majd jön és Gazdiék nagyon várják. Azt nem tudom, hogy honnan jön és mikor, viszont mióta ennyire várják azóta Anya gyakran meglep mindenféle kajával amibe belekóstol de nincs kedve megenni. Csak tudnám, hogy mitől nő a pocakja, ha mindent én eszek meg helyette!?  De nem érdekel, mert így nekem is jut valami jó. Apa meg mindig rám szól, hogy óvatosan és vigyázzak  Anyára.

Vigyázok is rá, naná! Hiszen nála mindig csurran-cseppen valami. Így hát követem egész nap, el sem mozdulok mellőle.

Séta

Na Apának tényleg az agyára ment a nevelés.

Vele mindig póráz nélkül sétálunk, de most megfenyegetett, hogy ha nem viselkedek, előveheti és mehetünk azzal is akár.

Azon borult ki, hogy mikor vártuk, hogy séta után átmehessünk az úttesten és végre szólt, hogy indulás van, akkor nekem eszem ágába sem volt Őt követni. Elkóricáltam inkább a másik irányba, vissza a parkba, mert megláttam egy kutyát...

Egész az ajtóig azt hallgattam, hogy mennyire idióta vagyok és mennyire neveletlen és mennyire kezd elege lenni a hülyeségeimből, majd e helyemre lettem zavarva.

Nem értem mit kell ennyitől kiakadni!? Ez nem a világ vége.

Apa nevel

...mert szerinte nem tudom, hogy hol a helyem és elszálltam magamtól és kezelhetetlen vagyok és blablablaaa.

A problémájuk abból adódott, hogy míg régen csönben ültem a helyemen amíg meg nem engedték, hogy odamenjek a vacsimhoz és megegyem, mostanában onnantól kezdve, hogy Anya elkezdi csinálni a kajámat én már hangosan hisztizem. Nyüszítek, nyávogok és közben még az egész testem is beleremeg, hogy felhívjam magamra a figyelmet, nehogy már egy pillanatra is elfeledkezzenek rólam. Na ettől Gazdiék  kikészülnek. Csak pár perc csöndet és várakozást várnak el tőlem, de én képtelen vagyok rá. Volt, hogy kiraktak az előszobába a bütihelyre is, hogy viselkedni tudjak. Na akkor rögtön befogtam a szám. Legutóbb Anya próbálkozott ezzel, de beugattam neki és jól rámorogtam. Majdnem szívrohamot kapott az ijedségtől és meglepődöttségtől. Sajnos Apa is szemtanúja volt a dolognak. Úgyhogy elő lettem véve.

Lehet, hogy kaptam is egy pofont a sejhajomra, de erre már nem is emlékszem. Sokkal rosszabb, ahogy beszél hozzám. Olyan fejet vág és olyan hangja van, hogy majd összepisilem magam félelmemben. Ha elkezdi mondani a magáét és rámparancsol, hogy üljek le és figyeljek rá akkor inkább Anyára nézek hátha megmentene. De ő nem foglalkozik velem, közli, hogy Apára figyeljek és menjek csak oda hozzá. Na akkor lassan a közelébe megyek lapos kúszásban, de ha kicsit felemeli a hangját, akkor inkább iszkolok a helyemre. És akkor meg azon húzza fel magát, hogy mért nem fogadok szót...

Kuckó



Esetem a jégfrizbivel és a hordóval

Hajnali ébresztő

Ma kivételesen hajnalban keltem. Még Apánál is előbb. Csak úgy kipattantak a szemeim! Éreztem tele vagyok energiával és szuper volt a kedvem. Neki álltam össze-vissza hempergőzni a helyemen. Addig-addig élveztem a dolgot, hogy a végén még Apát is felébresztettem az nagy dörgölőzéssel és hentergéssel. Szegény álmosan nézte az órát, hogy kell-e már kelnie, vagy aludhat-e még egy kicsit. Csak, hogy én azonnal észre vettem ám a mozgolódást a galérián, nyomban felpattantam és úgy megráztam magamat, hogy Apának a maradék álmosság is kiment a szeméből. Csak csoda volt, hogy Anya nem ébredt fel rám.

Tavasz a télben

Lassan jön a tavasz. Igazán szép idő volt tegnap, így hát páran kimentünk a kertbe Kismarosra. Jöttek Gazdiék, Anya szülei és nagypapája, na meg persze Luna. Jól bezsúfolódtunk a kocsiba. Nem volt ínyemre a dolog, egész úton nyávogtam és nyüszítettem, hogy végre érjünk már oda és kiszálhassak.

A kertek még havasak voltak,csak néhol kezdett olvadni, a sok rohangászásban tiszta vizesek lettünk Lunával.

Leginkább én futkorásztam, ő meg csak jött utánam, próbálkozott játszani velem, de nem sok sikerrel. Nem szeretem a játékokat odaadni senkinek, amit én találtam, inkább egyedül szórakozom és mindenkit elzavarok. De ha ő talált valamit, arra meg nagyon fájt a fogam. Így például mindig az a bot kellett ami épp nála volt. Hiába dobott Anya egyet nekem, egyet neki, mert amint láttam, hogy neki is lesz egy, ott hagytam csapot papot és csak az érdekelt.

Találtam egy frizbit is, csak ez jégből volt. Próbáltam játszani vele, de nem tudtam felemelni. Apa többször rám is szólt, mert nem hallgattam rá, hogy " ...az megfagyott szappanos víz, ne nyalogasd, ne rágicsáld!". Még ugattam is (megállás nélkül), hogy dobják már el végre! Aztán Nagypapi széttörte az egészet, hogy Lunával se veszekedjünk rajta.

Találtam egy hordót is, próbáltam onnan is kihalászni a benne lévő jeget, de a végén én jártam pórul,mert Apa felemelte az egészet és én meg kuksolhattam az alján. Utána nyugton maradtam egy ideig, nehogy mégegyszer eszébe jusson Apának ilyet csinálni!

Hiába törülgettek ki minket a nagy latyakból, nem lettünk teljesen szárazak így aztán jó volt végre melegedni az autóban. Nem nyávogtam, nem mocorogtam, nyugton maradtam, Gazdiék pedig örülhettek.

Focipályán

Mostanában gyakran a focipályára megyünk ki sétálni. Ott Lunát is elmeri engedni Kriszti és én is végre enyhíthetek a kilóméterhiányomon anélkül, hogy más kutyákkal találkoznánk (ennek Gazdiék a tüzelésem miatt külön örülnek).

Még nem vagyunk túl jóban. Luna állandóan játszani akar velem, én viszont jobban szeretem a saját utamat járni. Nem elég, hogy nem érzem magam túl fényesen emiatt a fránya tüzelés miatt, de még egy kölyök hülyeségeit is el kell viselnem??? Hát leginkább jól leugatom és megmorgom, bár nem sok sikerrel, mert ugyanúgy játszana velem tovább, nem ijed meg tőlem. Össze-vissza ugrál, emelgeti a lábait, nem is emelgeti pofozgat csupa szeretetből... tök lüke!

Azt meg igazán sérelmezem, hogy Gazdiék engedték, hogy játszon a labdámmal. Alig tudtam tőle visszaszerezni!

Babzsákolásom rövid története

Most már nem csak Krisztinek, hanem Anyának is van egy óriási babzsákja itthon. Apától kapta karácsonyra. Nagyon vigyáz is rá, még azt sem engedi, hogy a két lábamat rátegyem. Ha odamegyek hízelegni, mindig elzavar. Utálja, hogy az egész lakás tiszta szőr miattam és reménykedik, hogy a babzsák tiszta marad.

Mikor Krisztinél voltunk fura szagok voltak a babzsákján. Még egy pokróccal is le volt takarva. A hülye is látta, hogy ott bizony kutya aludt. Fel is ugrottam, hogy jobban szemügyre vegyem a dolgot. Rájöttem, hogy Anya mért félti tőlem az ő kis foteljét. Igazán kényelmes, még jobb mint a kanapé és nyilvánvaló, hogy csak magának akarja. Lunának ilyen kényelmes helye van, énmeg még csak ki sem próbálhattam???

Hát ezt nem hagyhattam annyiban. Attól kezdve én is elkezdtem használni. Amint kitették a lábukat a lakásból, én már kényelembe is helyeztem magamat. Persze Gazdiék kiszúrták a dolgot, de nem tudtak mit csinálni velem, úgyhogy így került itthon is egy pléd a babzsákra.

Így ment ez mostanáig. Mert nemrég Anyáék leköltöztek pár nap erejéig a kanapéra. Az ott lakó két plüss vadászgörényt pedig száműzték a babzsákra. Most, hogy ők elfoglalták a kényelmes helyemet, nekem esélyem se maradt, hogy befészkeljem magam melléjük. Anya amúgy is megtiltotta, hogy egy ujjal is hozzáérjek az ő kis görénykéihez. Így hát mostanában marad a kanapé...

Luna

Ma találkoztunk Krisztivel és Lunával.

Először szinte nem is vettem észre, hogy egy új kutya van a láthatáron mert annyira örültem Krisztinek, hogy megállás nélkül ugrándoztam körülötte és nyalogattam. Aztán észrevettem Őt. Óvatosan megszaglásztam. Szóval ez az a szag, amit Gazdiékon már többször éreztem!

Lunával madarat lehetett volna fogatni, annyira örült nekem. Nem lehetett levakarni rólam, még azt is alig hagyta, hogy megkeressem a megfelelő helyet és elintézzem a dolgomat. Nem nagyon értékelem, hogy ez a csajszi sze só, se beszéd, csak úgy megjelent itt az én kis családomban és befészkelte magát. Még a végén elfoglalja a nekem járó helyet. Kriszti is túl kedves volt vele, és többet foglalkozott Lunával, mint velem, pedig eddig ÉN voltam a kedvence. Nem lesz jó ez így! Jól le is ugattam Lunát, tudja azért, hogy hol a helye. Mégis mit képzel, hogy csak úgy odaugrabugrál Anyához, az ÉN Gazdimhoz és hozzábújik?

Jó azért néha eljátszottunk és ugráltunk egymás körül, szaglásztunk, de legtöbbször próbáltam én lenni a főnök és ugattam a kiscsajt. Remélhetőleg nem vette észre, hogy közben vadul csóváltam a farkamat. Mindenesetre egész belevaló a leányzó, mert ugyan többször hanyat vetette magát előttem, de annyira nem ijedt meg, mint amennyire igyekeztem megrendszabályozni.

Nincs szerencsém

Egész héten azzal etettek a Gazdiék, hogy milyen jó lesz nekem, mert hétvégén végre kirándulunk egyet és kiszaladgálhatom magam. Úgy volt, hogy Krisztivel és Jánossal együtt megyünk és végre megismerkedhetünk Lunával is.

Mondanom sem kell ebből az lett, hogy mindenki elment és jól szórakozott, míg engem meg itthon hagytak egyedül búslakodni.

Hát tehetek én róla, hogy idő közben elkezdtem tüzelni?

Apa ezért lefújta az egész dolgot, már ami az én menetelemet illette volna. Szerinte most a szokottnál is hülyébb vagyok és nem hallgatok senkire, és nem szeretne semmi gondot. Bőven elég ha itt a parkban sétáltat, amíg túl nem esek ezen.

Hát kössz!

Nem elég, hogy amíg ők betegek voltak addig én is kénytelen voltam itthon sínylődni, de most azonnal jött ez a fránya tüzelés. Nem tehetik meg, hogy most meg ezért zárnak a négy fal közé!

Pihenés a javából

Az elmúlt másfél-két hetet igen csak nagy nyugiban töltöttük. Először Apa, majd rövidesen Anya is beteg lett. Mindketten ágynak dőltek, napokig szinte ki sem kászálódtak az ágyból. Persze így én sem tombolhattam önfeledten itthon, mint máskor, amikor enyém az egész lakás. Apa megkövetelte, hogy csend, rend és nyugalom legyen, úgyhogy minden egyes reggel összeakasztottuk a bajszunkat, amikor a csipogós játékaimmal kezdtem zajongani annak örömére, hogy Any is felébredt. Persze mindig én húzom a rövidebbet, úgyhogy a napjaim nagy részében jobbnak láttam, ha én is alvással töltöttem az időt.

Játszunk