Domino Kisasszony

PitaPata Dog tickers

2010. február 27., szombat

Lázadok

Régen mindig lázba hozott már a zacskó csörgése is, sőt már az amikor kinyitották Gazdiék a szekrényt, mert tudtam, hogy csakis azért nyúlhatnak be oda, hogy kivarázsoljanak nekem valami finomságot!
Persze sosem bírtam magammal és majd földöntöttem mindent és mindenkit, amiért mindig leszídott Anya és büntiből engedelmesen kellett ülnöm és tűrnöm, hogy a lábam elé teszik a kekszetés ott illatozik és hmm, megenném...de csak akkor szabad amikor kimondják a varázsszót "TIÉD". Tudom én, tudom, megtanultam, de ez más, ez csak nasi. Akkor meg minek legyek türelmes???
Most viszont nem vagyok hajlandó megenni. Gazdiék nem értik mi bajom van. Találgatnak csak. Nem tudom mit kell ezt felfújni. Csak nem kell és kész.Amúgy is száraz ésmégfáj a torkom a sok megerőltetéstől.Örüljenek, hogy eszek egy kicsit. Bőven elég volt az a pár kocka sajt most vacsira...ésegyébként is reggel még aAnya rántottájából is kaptam mert olyan nagy és szomorú szemekkel néztem amivel sikerült levennem a lábáról. Persze mondanom sem kell, hogy megint nagyon boldoggá tettem.
Ma már teljesen bezsongtam egy kis labdázásért. Nem hagytam békén Gazdiékat. Már nem aggódnak annyira miattam és nem csak velem foglalkoznak, úgyhogy a hatás kedvéért jó nagyokat morogtam és ugattam is, csak játszanak már végre velem! Nem jártam sok sikerrel. Apa közölte is rögtön, hogy " Na Domino úgy látom neked már nincs semmi bajod!" mire anya kifejtette, hogy szerinte az a baj, hogy " ...csak túlságosan elkényeztettük és két nap alatt hozzá szokott" . Mi az, hogy hozzászoktam? Ez a természetes. Az ember ha van egy kutyája foglalkozzon vele rendesen. Ebbe beletartoznak a finom kaják a rágcsálható cipők és a kanapé használata is!
És nem óhajtok több rossz ízű bogyót! Az sem érdekel, hogy csak jót akarnak nekem, mert ettől majd meggyógyulok. Milyen dolog már, hogy egyszer csak elkapnak kihasználvaazt,hogy még a reggeli álmosság a szememben volt és csak úgy lenyomják a torkomon azt az izét? Gonosz tud lenni Apa.

2010. február 26., péntek

Körülöttem forog a világ

Az elmúlt két napon a Gazdiék csak Velem foglalkoztak és igyekeztek a kedvemben járni.
Minden apróságért megdícsértek, még olyanokért is, amikért máskor leszídnak. Most elég volt, hogy odavigyem hozzájuk a labdámat és Ők máris örömujjongásban törtek ki.
Anya csak miattam főzött rizses husit és ínycsiklandozó volt az illata, de nekem egy falat sem ment le a torkomon. Megszagláztam, de még megnyalogatni sem volt kedvem. Pedig máskor olyan szomorú szemekkel kell néznem azért, hogy megsajnáljanak és kapjak egy-két finom falatot, bezzeg most ekkora kényeztetésben van részem!
Tegnap még nagyon fáradt voltam és alig volt erőm bármihez, de ma már egy nagyot sétáltunk a Várban. Még Kagával is összetalálkoztunk és egy jót labdáztunk együtt.
A nagy futkározástól persze haza sétálni is alig volt erőm. Egész délután pihentem. Aztán este a Gazdiék jól megkínoztak és valami fura ízű cuccot nyomtak a számba. Igyekeztem minden erőmmel tiltakozni, de ketten együtt Ők, hát persze, hogy erősebbek voltakmint egy szegény, beteg kiskutya!
Sebaj, mert sikerült megint kiengesztelniük a finom vacsorával. Virslit és sajtot kaptam, aminek lehetetlen volt ellenállni, úgyhogy pár perc alatt felfaltam az egészet. Persze Ezek ezért is ezerszer megdícsértek, hogy "Jajj, de jó! Domino, te milyen okos kiskutya vagy! Megetted az egészet??? Jajj de jó! Végre ettél valamit! Jajj de jó...! De okos kiskutya vagy te! Jajj, de örülünk!"... könnyű Őket boldoggá tenni!

2010. február 24., szerda

A dokibácsinál

Gazdiék azt mondták, beteg vagyok.
Én nem tudom mi ez, de soha nem éreztem magam ilyen rosszul.

Reggel a Gazdiék is felébredtek rám, mert hajnaltólfolyamatosan hánytam. Sétálni sem volt nagyon erőm, mikor Gazdi levitt. Aztán Ő elment és itt hagyott minket Anyával. Továbbra is hánytam. Anya próbált itatni, etetni, de semmihez nem volt se kedvem se energiám. Aztán megint mentünk sétálni, de még rohangálni sem volt erőm, hazafelé pedig alig bírtam Anya után kullogni. Aztán Ő egész délelőtt telefonált. Egyszer csak hazajött Apa. Nagyon korán volt, ilyenkor szokott elmenni Anya itthonról és Apa meg mindig csak este jön. Nem is értettem, de nem is nagyon volt energiám bármire is figyelni. Készülődni kezdtek, aztán bebugyoláltak egy nagy puha takaróba és Apa elindult velem, én meg csak feküdtem és szenvedtem. Kocsiba szálltunk. Énmegint egész úton hánytam. Aztán már nem sokra emlékszem.
Mire feleszméltem és magamhoz tértem már a negyedik szurit szúrta belém Józsi doki. Aztán valami undorító trutyit is benyomtak a számba. Végül valamit beleszúrtak a lábamba és rákötöttek mindenféle zsinegeket. Józsi mondta Apának, hogy ez egy vírus ami miatt nagyon kiszáradtam és extra adag infúzióra van szükségem. Nagyon sokáig feküdtemApa ölében, el is aludtam közben.
Aztán haza útonmár kicsit visszatért az erőm. Mikor haza érkeztünk ittam egy kis vizecskét is meg ettem két kekszet és már addigra haza is ért Anya, aminek nagyon örültem. Ugyan nem volt erőm ugrálni, de azért kivonszoltam magam az előszobába és nagyon csóváltam. Aztán jobbnak láttam visszafeküdni a puha ágyikómba és megvárni mígŐ levetkőzik és bejön hozzám megsimogatni. Nem is vártam hiába. Anya berohant és idétlen hangon gügyögni kezdett nekem és agyon puszilgatott meg ölelgetett. A végén még azt is megengedte, hogy a kanapén az ölében feküdjek és simogatta a pocimat meg a buksimat.
Remélem nem leszek már sokáig beteg, mert nagyon fáradt vagyok és elegem van, bár azt nagyon élvezem, hogy így kényeztetnek!

2010. február 22., hétfő

Új játék

A Gazdiék előző este buliztak. Hajnali 3-kor hazajött Anya meg az Unokatesúja és levittek sétálni, hogy reggel tovább bírjam. Hajnali 5-kor hazajött Apa, de ő nem vitt sehova, sőt még a perecből semkaptam amit rágcsált. Sebaj így is nagyon örültem neki. Összevissza ugráltam és rohangáltam örömömben...ő meg nem győzött csitítani, nehogy felébresszem a többieket.
Reggel persze nem bírtam. Nem pisilnem kellett, csak egyszerűen nem bírom elviselni, hogy itthon vannak és alszanak, ahelyett, hogy velem foglalkoznának. Jó hangosan sírtam, nyüszítettem és ásítoztam, hátha felébrednek. Ha mozgást halottam a galériáról akkor meg fel-alá rohangáltam és ugráltam a létránál. De nem jártam sok sikerrel Csak annyit értem el, hogy Apa időnként leüvöltött " Domino húzzál már a helyedre!", vagy "Domino ájjjááá már le!"
Aztán mikor végre felkeltek, Apa levitt sétálni. Reménykedtem, hogy utána egész délután velem foglalkoznak majd, de nem. Anya főzni kezdett, -ami olyan szempontból jó, hogy néha kaptam egy-egy darab sárgarépát, amivel remekül lehet focizni mielőtt megenném- Apa meg elment itthonról. Megint magamra maradtam. Ezeknek mindig minden fontosabb.
De sikerült kiengesztelniük. Mikor Apa hazajött hozott egy új játékot. Egész délután azzal fociztam meg rágcsáltam. Hűűű annyira szuper!!!
Annak sem örültem, hogy este hosszú sétára vittek a Várba. Labdáztunk, rohangáltam de alig vártam, hogy újra hazaérjek és az új játékkal játszhassak. Annyira szuper játékocska. Még aludni is Vele aludtam, jól bevackoltam magam mellé, nehogy elguruljon éjszaka, vagy valahogy eltűnjön reggelre. Azt nem élném túl.

2010. február 21., vasárnap

Domino (Király)Kisasszony

Sziasztok!

Sosem késő elkezdeni a blogolást. Bár eddigi életem igen kalandos volt ésa Gazdiknak sikerült mindig elegendő meglepetéssel szolgálnom, de azért most sem panaszkodhatnak.

Már 1 éves nagylány vagyok, és sajnos a Gazdiék belém nevelték, hogy "próbáljak meg már kicsit kultúráltan viselkedni" de azért igyekszem mindig valami újdonsággal szolgálni.
Csakhogy Ezek egyre szemfülesebbek. Mindent ami kicsit is izgalomba hozhat engem, azt úgy pakolják ha itthon hagynak, hogy ne férhessek hozzá.
Végre kifejlesztettem a technikámant, hogy felmásszak az ebédlőasztalra és megnézzem van-e ott valami ennivaló, vagy csak rágcsálnivaló. Ezek viszont valahogy rájöttek és most már nem hagyják ott félig betolva székeket, hanem inkább elviszik a lakás túlsó felére az egyiket, hogy a többi ki ne lógjonaz asztal alól mert akkor egy laza mozdulattal sikerülne felmásznom rájuk, onnan meg az asztalra. A dohányzóasztalon semmit nem hagynak, a zsebkendős dobozt is a legmagasabb polcra tették, pedig azt nagyon szerettem csócsálni. A szemetest újabban minden nap leviszik, úgyhogy nem sok örömöm marad itthon.
Egyetlen szórakozásom (hacsak valamit szét nem hagynak), hogy a kanapén ugrálok, rohangálok és hempergek és az ágytakaró alatt bújócskázom. De Ezek valahogy mindig kiszimatolják. Ha hazajönnek legszívesebben rohannék és ugrálnék a nyakukba, csóválom a farkam vadul de közben meg ki sem merek bújni a helyemről és még a fülemet is hátrahúzom, mert tudom, hogy rögtön észreveszik, hogy rendetlenkedtem. Akkor aztán amikor bejönnek és megkérdezik "Domino mi történt itt??? Ki volt itt az ágyon?" na akkor már nem is reménykedem, mert kezdődik a lelki terror...
Néha ha úgy érzem nem foglalkozik velem eleget a Gazdi és nem úgy történnek a dolgok ahogy én szeretném, akkor a legjobb megoldás, hogy odapisilek a szoba közepére. Na akkor aztán puffognak és dühösek de addig is ÉN vagyok a téma. Túl gyakran nem lehet ezt mondjuk eljátszani, de pár hetente megmerem kockáztatni.