Nyaralásra készülve

Gazdiék készülődnek. Tele pakoltak két nagy bőröndöt. Én fel-alá járőrözök a szobában, szaglászom a már berámolt holmikat. Ők bukdácsolnak tőlem és mindig odébb zavarnak. Az én cuccaimat még nem csomagolták be. Jajj, remélem nem feledkeznek el róla! Akkor én min fogok aludni, mivel fogok játszani és mit fogok enni ott, ahova megyünk? Aggódom.
De kár. Anya az imént begyömöszölte a szép kék pokrócomat, pár játékomat, tápot és némi nasit egy nagy zacskóba! Ez az! Akkor engem sem hagynak itthon.
Készülődöm, cipőt húznak, biztos mindjárt indulunk...

Piknik

Legutóbb a Tabánban Piknikeltünk.

Kivittünk egy jó nagy plédet, hogy azon heverésszünk a nyári kánikulában. Pontosabban Anya és Noémi ücsörögtek volna azon a pokrócon, ha Pumi hagyja őket és nem folyton az ölükbe akar mászni, ahelyett, hogy velem kergetőzne. Micsoda egy elkényeztetett csajszi... Így hát én meg egyedül rohangásztam a frízbimmel.

Csináltak rólunk közös fotót is, csak, hogy legyen, persze egyikünknek sem volt kedve a másikkal pózolni, úgyhogy ketten kétfele nézünk...

Pumi barátnémról

Sokat szoktunk Pumiékkal együtt sétálni, jönni-menni. Pumi mindig csóvál amikor meglát engem és én is örülök ha viszont láthatom őket.

Na persze ez nem azt jelenti, hogy a legnagyobb haverok vagyunk, mert valljuk be, Pumi elég házsártos, amit sokan nehezen viselnek, Én különösen. Vele nem lehet játszani. Sehogy sem lehet rábírni, hogy rohangásszon velem, még akkor sem ha van nálam valami játék. Ő csak gubbaszt a fűben és nézelődik. Ha valaki odamegy hozzá ismerkedni, akkor meg csak morgás és vicsorgás lesz a vége. Van, hogy ha elmegy melettünk valaki és Neki nem szimpatikus az illető, akkor elkezdi ugatni. Na ilyenkor szolidaritásból én is vele ugatok, csak, hogy Neki legyen igaza. Persze olyankor mindenki minket néz, Noémi és Anya meg nem győznek minket csitítgatni.

Mit szépítsünk, Pumi gyakran olyan mint egy befásult vénasszony. De azért mégis jó, hogy nem egyedül megyünk, hanem Ők is jönnek Noémivel. Meg mégiscsak szegről-végről rokonok vagyunk...

Apával sétálunk

Altató

Ha Anya elkezd gitározni, az úgy hat rám mint valami altató.
Egy ideig mászkálok körülötte annak reményében, hogy hátha mégis leteszi a gitárt és velem fog foglalkozni, de sokáig nem bírom. Hamar elálmosodom és iszkolok is a helyemre, hogy leheverdhessek egy picit szundítani. Persze van olyan is, hogy erre már nincs időm és energiám és ott ahol vagyok, a szoba közepén lefekszem. Egy ideig még próbálom nyitvatartani a szemem, nehogy lemaradjak a kellemes muzsikáról, de persze minden hiába, mert pillanatok alatt elnyom az álom. Ilyenkor lehet a legjobbakat aludni!

Meglepi

Apa tegnap Kagáéknál volt.

Melinda meglepetést küldött nekem.

Egy hatalmas csontot. Illetve nem is igazi csont volt, hanem ilyen rágcsálnivaló kutyanasi. Ilyen hatalmas finomságot még sosem láttam ez előtt, ezt biztos óriás kutyáknak csinálják.

Teljesen bepörögtem tőle. Apa meg leállt szórakozni velem, de én nem voltam vevő a hülye játékaihoz, csak ugattam és vicsorogtam, hogy ne az én csontommal vacakoljon már! Még a vacsorámhoz is vittem magammal, nehogy valahogy eltünjön azalatt a fél perc alatt míg beburkolom a kajámat.

A nagy zabálásnak persze meg is lett az eredménye. Jól elrontottam a gyomromat. Egész nap fájt a pocim. :(

Háremhölgy

Nagyon jó kis helyem van itthon Két óriási párna és rajta egy finom illatú takaró . Jó kis puha pamlag. Esküszöm kényelmesebb mint az a vacak kemény kanapé. (Oda is csak azért járok fel, mert jó Gazdi szaga van, és annyira hiányoznak mikor egyedül hagynak itthon.)

Szeretem bevackolni magam a rongyaimmal. Néha bebújok a takaróm alá és ott hentergek vagy nyúlok ki, vagy a sötétítő függönnyel kuckósítom a kis helyemet. Az úgy sokkal kellemesebb, ha eltudok bújni Gazdiék elől.

Anya ki van akadva, mert nem szeretné, ha tönkre tenném a kedvenc függönyét.

Apa szerint pedig olyan vagyok mint egy háremhölgy.

Játékok

Pumiékkal nemrég megint elmentünk a Fresnapfba. Imádok ott lenni, mert tele van finomabbnál finomabb csemegékkel. Anya persze sosem vesz az általa feleslegesnek ítélt nasikból. Még szerencse, hogy ot van Noémi is és ő mindig jól bevásárol ezekből Puminak. Természetesen ha én ott vagyok, akkor meg kell kínálniuk engem is, ezt így illik. Így hát mindig megkapom a jussom. Pumi meg, ha sokáig szagolgatja az elé tett finomságot meg finnyázik akkor én eszem meg helyette. Tiszta haszon!

A másik amit mindig elmondok, hogy a Fresnapfba csudás játékok vannak. Mindig kapok valamit. Most is Anya vett nekem egy szép rózsaszín lasztit, meg egy frízbit.

Mikor haza tartottunk és megálltunk én mindig nyakig bele másztam a zacskóba, csak, hogy előhalászhassam a nekem vásárolt játékokat. Anya meg csak beszélgetett, ácsorogtak, buszt vártunk. Aztán mikor észbe kapott, hogy már kipakoltam a fél zacskót, mindig leszídott és visszapakolt, így kezdhettem előről a keresgélést. A végén annyira morcos lett Gazdi, hogy többet nem rakta le a földre a zacskót.

Mikor hazaértünk, természetesen megkaptam az új labdát, amit sikerült hamar szét is rágnom, annyira, hogy ne sípoljon. Ennek örömére a frízbit nem kaptam meg otthoni játékra, csak sétáknál visszük magunkkal. Gonoszság.

A képen látható az új, szépséges lasztim, a még mindig nagy kedvenc sárga sünim, valamint egy, a nagy játék hevében kinyiffant bogaracska. Szegényke.

Kisbogár

Imádom a bogarakat, rovarokat, lepkéket! Mindent ami pici és mozog. Jót lehet velük játszani!

Elkapom, nyalogatom, szaglászom, pofozgatom őket. Lehet velük kergetőzni, meg szivatni őket. Kár, hogy egy idő után nem mozdulnak már meg, így vége a játéknak. Akkor ott hagyom őket...

Anya meg morcoskodhat! "Fúúúj Domino, már megint kinyírtál egy bogarat, aztán meg ott hagyod és nekem kell összeszednem!"

Már három hete...

Már három hete gyakoroljuk a dolgot. Most már tudok teljesen egyedül, póráz nélkül sétálni!
Apával mindig így megyünk mindenhova. Olyankor még a hám sincs rajtam. Szót fogadok neki és sosem előzöm le, hanem pontosan a lába mellett megyek. Még akkor sem mozdulok mellőle, ha más kutyusokkal, vagy ismerősökkel találkozunk. (Kivéve ha szól, hogy szaladhatok!) Ha nem engedelmeskednék, Apa tuti, hogy nagyon mérges lenne és rámüvöltene. Azt meg nem bírom, mert tök félelmetes hangon tud ám fegyelmezni.
Anya sokáig nem merte levenni rólam a pórázt. Most már egyre gyakrabban próbálkozik a dologgal, de csakis séta után hazafelé. Attól fél, hogy oda fele elszaladnék mellőle, mert annyira szeretnék már rohangászni. Haza úton már sosincs olyan sok energiám úgyhogy vele is gyakran póráz nélkül jövünk, de így is fél másodpercenként szólongat, hogy ne menjek sehova. Ő totál ideges, engem meg ezzel készít ki. Mit gondol mégis hova mennék? Mikor beérünk a lépcsőházba, akkor végre mindig megnyugszik és agyon dícsér.