Anya mostanában nem sokat foglalkozik velem, pedig igazán értékelhetné, hogy én reggeltől estig követem mindenhová, kitartóan ücsörgök mellette és őrizem őt a nagy pocakjával együtt.
Már sétálni is ritkán megyünk együtt, leginkább Apára marad ez a feladat. Anya csak nyávog örökké, hogy húzom és fáj a hasa, ha meg póráz nélkül visz le, akkor folyton pörög és azon veszekszik, hogy mellette menjek, mert nem tud velem lépést tartani. Hiába. Anya nem a régi.
De most már megelégeltem és gondoltam, hogy nekem is kijár a jóból. Tegnap elmentek itthonról Apával és anya a kanapén hagyott három óriási kupac kis ruhácskát. Nem tudom kinek kell ennyi ruha, mert Gazdiékra kicsi és az is tuti, hogy nem én fogom kapni őket. Minden esetre én szemügyre vettem a holmikat. Először megszaglásztam, aztól össze kavartam a kupacokat, meghemperegtem bennük, majd jót aludtam a halom közepén.
Anya kishíjján szívrohamot kapott mikor haza érkeztek és meglátta mit műveltem. Csak úgy kapkodta a levegőt és be nem állt a szája, mondta nekem a magáét. Apa persze jófej volt és megvédett. Közölte Anyával, hogy hagyjon engem békén, ő tehet az egészről, ha volt olyan hülye, hogy ott hagyta a dolgait.
Ma viszont dolgozott és nem volt itthon Gazdi, hogy leállítsa Anyát, így végig kellett hallgatnom a papolását miközben az azóta frissen mosott ruhákról szedegette a szőreimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése