Nyaralásra készülve

Gazdiék készülődnek. Tele pakoltak két nagy bőröndöt. Én fel-alá járőrözök a szobában, szaglászom a már berámolt holmikat. Ők bukdácsolnak tőlem és mindig odébb zavarnak. Az én cuccaimat még nem csomagolták be. Jajj, remélem nem feledkeznek el róla! Akkor én min fogok aludni, mivel fogok játszani és mit fogok enni ott, ahova megyünk? Aggódom.
De kár. Anya az imént begyömöszölte a szép kék pokrócomat, pár játékomat, tápot és némi nasit egy nagy zacskóba! Ez az! Akkor engem sem hagynak itthon.
Készülődöm, cipőt húznak, biztos mindjárt indulunk...

Piknik

Legutóbb a Tabánban Piknikeltünk.

Kivittünk egy jó nagy plédet, hogy azon heverésszünk a nyári kánikulában. Pontosabban Anya és Noémi ücsörögtek volna azon a pokrócon, ha Pumi hagyja őket és nem folyton az ölükbe akar mászni, ahelyett, hogy velem kergetőzne. Micsoda egy elkényeztetett csajszi... Így hát én meg egyedül rohangásztam a frízbimmel.

Csináltak rólunk közös fotót is, csak, hogy legyen, persze egyikünknek sem volt kedve a másikkal pózolni, úgyhogy ketten kétfele nézünk...

Pumi barátnémról

Sokat szoktunk Pumiékkal együtt sétálni, jönni-menni. Pumi mindig csóvál amikor meglát engem és én is örülök ha viszont láthatom őket.

Na persze ez nem azt jelenti, hogy a legnagyobb haverok vagyunk, mert valljuk be, Pumi elég házsártos, amit sokan nehezen viselnek, Én különösen. Vele nem lehet játszani. Sehogy sem lehet rábírni, hogy rohangásszon velem, még akkor sem ha van nálam valami játék. Ő csak gubbaszt a fűben és nézelődik. Ha valaki odamegy hozzá ismerkedni, akkor meg csak morgás és vicsorgás lesz a vége. Van, hogy ha elmegy melettünk valaki és Neki nem szimpatikus az illető, akkor elkezdi ugatni. Na ilyenkor szolidaritásból én is vele ugatok, csak, hogy Neki legyen igaza. Persze olyankor mindenki minket néz, Noémi és Anya meg nem győznek minket csitítgatni.

Mit szépítsünk, Pumi gyakran olyan mint egy befásult vénasszony. De azért mégis jó, hogy nem egyedül megyünk, hanem Ők is jönnek Noémivel. Meg mégiscsak szegről-végről rokonok vagyunk...

Apával sétálunk

Altató

Ha Anya elkezd gitározni, az úgy hat rám mint valami altató.
Egy ideig mászkálok körülötte annak reményében, hogy hátha mégis leteszi a gitárt és velem fog foglalkozni, de sokáig nem bírom. Hamar elálmosodom és iszkolok is a helyemre, hogy leheverdhessek egy picit szundítani. Persze van olyan is, hogy erre már nincs időm és energiám és ott ahol vagyok, a szoba közepén lefekszem. Egy ideig még próbálom nyitvatartani a szemem, nehogy lemaradjak a kellemes muzsikáról, de persze minden hiába, mert pillanatok alatt elnyom az álom. Ilyenkor lehet a legjobbakat aludni!