Sziasztok!
Sosem késő elkezdeni a blogolást. Bár eddigi életem igen kalandos volt ésa Gazdiknak sikerült mindig elegendő meglepetéssel szolgálnom, de azért most sem panaszkodhatnak.
Már 1 éves nagylány vagyok, és sajnos a Gazdiék belém nevelték, hogy "próbáljak meg már kicsit kultúráltan viselkedni" de azért igyekszem mindig valami újdonsággal szolgálni.
Csakhogy Ezek egyre szemfülesebbek. Mindent ami kicsit is izgalomba hozhat engem, azt úgy pakolják ha itthon hagynak, hogy ne férhessek hozzá.
Végre kifejlesztettem a technikámant, hogy felmásszak az ebédlőasztalra és megnézzem van-e ott valami ennivaló, vagy csak rágcsálnivaló. Ezek viszont valahogy rájöttek és most már nem hagyják ott félig betolva székeket, hanem inkább elviszik a lakás túlsó felére az egyiket, hogy a többi ki ne lógjonaz asztal alól mert akkor egy laza mozdulattal sikerülne felmásznom rájuk, onnan meg az asztalra. A dohányzóasztalon semmit nem hagynak, a zsebkendős dobozt is a legmagasabb polcra tették, pedig azt nagyon szerettem csócsálni. A szemetest újabban minden nap leviszik, úgyhogy nem sok örömöm marad itthon.
Egyetlen szórakozásom (hacsak valamit szét nem hagynak), hogy a kanapén ugrálok, rohangálok és hempergek és az ágytakaró alatt bújócskázom. De Ezek valahogy mindig kiszimatolják. Ha hazajönnek legszívesebben rohannék és ugrálnék a nyakukba, csóválom a farkam vadul de közben meg ki sem merek bújni a helyemről és még a fülemet is hátrahúzom, mert tudom, hogy rögtön észreveszik, hogy rendetlenkedtem. Akkor aztán amikor bejönnek és megkérdezik "Domino mi történt itt??? Ki volt itt az ágyon?" na akkor már nem is reménykedem, mert kezdődik a lelki terror...
Néha ha úgy érzem nem foglalkozik velem eleget a Gazdi és nem úgy történnek a dolgok ahogy én szeretném, akkor a legjobb megoldás, hogy odapisilek a szoba közepére. Na akkor aztán puffognak és dühösek de addig is ÉN vagyok a téma. Túl gyakran nem lehet ezt mondjuk eljátszani, de pár hetente megmerem kockáztatni.
Sosem késő elkezdeni a blogolást. Bár eddigi életem igen kalandos volt ésa Gazdiknak sikerült mindig elegendő meglepetéssel szolgálnom, de azért most sem panaszkodhatnak.
Már 1 éves nagylány vagyok, és sajnos a Gazdiék belém nevelték, hogy "próbáljak meg már kicsit kultúráltan viselkedni" de azért igyekszem mindig valami újdonsággal szolgálni.
Csakhogy Ezek egyre szemfülesebbek. Mindent ami kicsit is izgalomba hozhat engem, azt úgy pakolják ha itthon hagynak, hogy ne férhessek hozzá.
Végre kifejlesztettem a technikámant, hogy felmásszak az ebédlőasztalra és megnézzem van-e ott valami ennivaló, vagy csak rágcsálnivaló. Ezek viszont valahogy rájöttek és most már nem hagyják ott félig betolva székeket, hanem inkább elviszik a lakás túlsó felére az egyiket, hogy a többi ki ne lógjonaz asztal alól mert akkor egy laza mozdulattal sikerülne felmásznom rájuk, onnan meg az asztalra. A dohányzóasztalon semmit nem hagynak, a zsebkendős dobozt is a legmagasabb polcra tették, pedig azt nagyon szerettem csócsálni. A szemetest újabban minden nap leviszik, úgyhogy nem sok örömöm marad itthon.
Egyetlen szórakozásom (hacsak valamit szét nem hagynak), hogy a kanapén ugrálok, rohangálok és hempergek és az ágytakaró alatt bújócskázom. De Ezek valahogy mindig kiszimatolják. Ha hazajönnek legszívesebben rohannék és ugrálnék a nyakukba, csóválom a farkam vadul de közben meg ki sem merek bújni a helyemről és még a fülemet is hátrahúzom, mert tudom, hogy rögtön észreveszik, hogy rendetlenkedtem. Akkor aztán amikor bejönnek és megkérdezik "Domino mi történt itt??? Ki volt itt az ágyon?" na akkor már nem is reménykedem, mert kezdődik a lelki terror...
Néha ha úgy érzem nem foglalkozik velem eleget a Gazdi és nem úgy történnek a dolgok ahogy én szeretném, akkor a legjobb megoldás, hogy odapisilek a szoba közepére. Na akkor aztán puffognak és dühösek de addig is ÉN vagyok a téma. Túl gyakran nem lehet ezt mondjuk eljátszani, de pár hetente megmerem kockáztatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése