Luna

Ma találkoztunk Krisztivel és Lunával.

Először szinte nem is vettem észre, hogy egy új kutya van a láthatáron mert annyira örültem Krisztinek, hogy megállás nélkül ugrándoztam körülötte és nyalogattam. Aztán észrevettem Őt. Óvatosan megszaglásztam. Szóval ez az a szag, amit Gazdiékon már többször éreztem!

Lunával madarat lehetett volna fogatni, annyira örült nekem. Nem lehetett levakarni rólam, még azt is alig hagyta, hogy megkeressem a megfelelő helyet és elintézzem a dolgomat. Nem nagyon értékelem, hogy ez a csajszi sze só, se beszéd, csak úgy megjelent itt az én kis családomban és befészkelte magát. Még a végén elfoglalja a nekem járó helyet. Kriszti is túl kedves volt vele, és többet foglalkozott Lunával, mint velem, pedig eddig ÉN voltam a kedvence. Nem lesz jó ez így! Jól le is ugattam Lunát, tudja azért, hogy hol a helye. Mégis mit képzel, hogy csak úgy odaugrabugrál Anyához, az ÉN Gazdimhoz és hozzábújik?

Jó azért néha eljátszottunk és ugráltunk egymás körül, szaglásztunk, de legtöbbször próbáltam én lenni a főnök és ugattam a kiscsajt. Remélhetőleg nem vette észre, hogy közben vadul csóváltam a farkamat. Mindenesetre egész belevaló a leányzó, mert ugyan többször hanyat vetette magát előttem, de annyira nem ijedt meg, mint amennyire igyekeztem megrendszabályozni.