Kerteltünk

Tegnap kora reggel Gazdiékkal kimentünk a Kismarosra a kertbe! Jöttek velünk Anya szülei is. Pontosabban mi mentünk velük.
Az autókázást annyira nem élveztem, mert nyugton kellett ülnöm Anya lábainál, meg onnan nem láttam Apát sem.
Az idő szuper volt, kíválóan alkalmas a futkározáshoz és a játékhoz.

Anya és Hédi takarították a házat. Úgy csináltak mintha sok dolguk lenne. Ide-oda tologattak mindent, meg egy csomó kacatot pakoltak ki a házból, aztán meg vissza. Közben rám se hederítettek. Amikor mégis, akkor sem voltak valami kedvesek velem. Folyton veszekedtek és kizavartak amikor bevittem megmutatni amiket találtam (tobozokat, botokat...).

Mi meg főztünk.
Én ellenőriznem az illatokat, hogy jól halad-e az ebéd, meg, hogy nem-e ejtettek-e le egy-egy darab kolbászt vagy szalonnát, nehogy még kárba vesszen! Ezért rengeteget kellett a tűz körül mászkálnom és szaglásznom.
(De nem hiába, mert fennséges volt az ebéd! Egy nagy tállal be is faltam belőle.)
Bográcsolás közben Apát és Zsoltot szórakoztattam. Nagyon élvezték, hogy újra és újra eldobhatták nekem a labdát vagy a frizbit miután kikönyörögték, hogy vigyem oda nekik. Már alig győztem a rohangálást úgy kifáradtam.
Amikor meg ők unták meg a játékot, akkor én addig ugattam, míg meg nem unták és mégis velem játszottak.

Estére már alig bírtam nyitvatartani a szemem, Apa szerint jól be is pirosodott.

Anya szégyenkezett miattam

Anyát totálisan leégettem mindenki előtt.

Szerinte.

Azzal kezdődött, hogy az esti sétánál hűn szeretett Gazdim kitalálta, hogy megint üljek le és várjak. Én sokkal inkább mentem volna már, nem volt kedvem az Ő engedélyére várni, ezért aztán inkább elszaladtam Anya elől. Ő meg utánam. Noémi és Pumi nevetve néztek minket, de Anya folyamatosan dohogott és veszekedett. Mikor már vagy ötször eljátszottam vele ugyanezt, megsajnáltam szegényt és engedelmeskedtem, hadd örüljön!

Jó sokat játszottam a többi pajtással. Van egy Vadász nevű kutyus, akivel nagyon jót lehet kergetőzni, mert majdnem olyan gyorsan fut mint én!

Volt ott valakinek egy sípolós játéka is amit dobáltak nekünk.

Aztán Anya egyszer csak szólt, hogy most már megyünk, mert futni szeretne és lassan indulnánk haza is. Hát, én úgy döntöttem, hogy maradok. Ő menjen csak ha akar, de én inkább játszom a többiekkel.

Ebből nagy veszekedés lett. Anya szólongatott. Én rá se hederítettem. Aztán dühös lett és már mérgesen kiabált, de a játék sokkal vonzóbb volt, mint sem, hogy Vele menjek.

Aztán Ő elkezdett kergetni és mikor elkapott elindultunk a másik irányba. De amint lehetőségem volt már szaladtam is vissza. Mégis mit képzel, hogy csak úgy gondol egyet és ott hagyjuk a többieket mert futni szeretne és utána haza indulni?

Hát ezt a nagy veszekedést és kergetőzést is jó párszor eljátszottam Vele.

Rajtam mindenki nevetett, hogy milyen vagány és aranyos vagyok, Anyát meg mindenki csak úgy bámulta, hogy, hogy lehet ilyen szerencsétlen, hogy még egy ilyen kiskutyust sem tud megfegyelmezni.

Végül pórul jártam. A Vár közepén Anya a póráz végére kötött és hazáig halgathattam a szokásos szövegét, hogy milyen rossz vagyok már megint, és ha nem viselkedek ki fog tenni otthonról...

Hétvégi séta

Hétvégén nagyon meleg volt. Jól ki is fáradtam a nagy szaladgálásban és labdázásban.

"Vársz, maradsz!"

Már tudom mit jelent ha a Gazdik ezt mondják. Ott kell maradnom ahol vagyok. Nem tudom mért jó ez nekik, de ott maradok...
...feltéve, hogy nincs valami ami sokkal jobban érdekelne.

Pééldául a séta! Mikor felérünk a Várkertbe vagy a Tabánba és Anya vagy Apa leveszik rólam a pórázt, már mindig majd kiugrok a bőrömből és alig várom, hogy szaladgálhassak végre. De nem lehet, mert Ezek egyszer csak közlik velem, hogy "VÁRSZ" és elvárják, hogy nyugton, egy helyben maradjak. Alig bírom kivárni míg végre azt mondják " futás!" vagy " gyerünk, mehetsz!".

Az új hobbijuk, hogy nagyon-nagyon megváratnak. Leültetnek az útra, közlik, hogy maradok és Ők meg elindulnak nélkülem. Közben folyamatosan vissza-vissza szólnak nekem, nehogy elfelejtsek a fenekemen maradni és várni. Persze én frászban vagyok, nehogy ott felejtsenek ezért gyakran nem bírok magammal és utánuk szaladok, amiért jól leszídnak és kezdődik előről az egész.

Ha viszont türelmes vagyok (bevallom ez elég ritkán fordul elő) akkor egyszer csak megállnak és messziről kiabálnak nekem, hogy "Gyere Kiskutyám!". Akkor rohanok mint az őrült és a nyakukba ugrálok, és össze-vissza nyalogatom Őket, amiért mindig megdícsérnek.

Éhségsztrájk

Tegnap este megint a Várba vitt Anya. Jött velünk Noémi is Pumival.
Pumi most már sokkal barátságosabb volt, mint eddig, de persze megint sikerült összebalhéznunk, amiért mindkettőnket jól leszídtak.

Vacsorára almát kaptam meg egy kis kutyatápot. Az alma nem volt szimpi, ezért az egészet össze-vissza túrtam, hogy hozzáférjek a csekély mennyiségű táphoz.

Nem laktam jól tőle, az éhhalál kerülgetett. Apa leszídott, hogy "Domino, tessék ezt innen feltakarítani, mert úgy eszel, mint egy disznó!!!" és Anya is folyton beszólt, hogy " Domino, tessék ezt megenni, nem finnyázunk, ettél már ilyet máskor is! Nem kapsz mást!".
Hát azért sem ettem meg.

Ma reggel korgó pocakkal ébredtem. A második séta után már nem bírtam tovább és ráfanyalodtam. Ezek tényleg nem adnak mást, ha ezt nem eszem meg. Nincs mit tenni, néha elsétálok egy-egy falatért, és jó nagyon focizok vele, mielőtt megeszem. Anya persze ezért is folyton veszekszik.
" Domino tessék azt megenni! Nem játszunk az étellel!".