Nagyon szeretem a havat. Mostanában van is benne részem. Olyan csodaszép fehér a környék!
Csak az a sok só ne lenne. Tele szórnak vele minden járdát. Ez ember kutyája meg vígan sétál míg egyszer csak belelép egy ilyen kis só darabkába, nem is darabkába, hanem egy öklömnyi nagy só labdába, utána meg húzhatja a lábát. Az a só annyira, de annyira tud csípni és fájni, hogy még nyüszíteni sincs energiám, csak sántikálok össze-vissza és a legszomorúbb pofival nézek Apára. Legutóbb már nem is csak tappancs mosás lett, hanem úgy ahogy voltam bevágott a kádba és megfürdetett. Nem szeretek fürdeni, de olyan szép tiszta lettem utána és a lábam is azonnal a régi volt, úgyhogy nagyon hálás voltam Apának.
Most már legtöbbször ölben visz le sétálni, hogy megkímélje a sós utcától a tappancsaimat, és csak a parkban enged el szaladgálni.
Anya nem ilyen rutinos ám. Most is már majdnem haza érkeztünk a sétából mikor látta, hogy húzom a lábamat és szenvedő fejet vágok. Sajnos nem segített nekem. Néztem rá az előszobából, hogy most nem hív a fürdőbe? Most mi van? Ő meg közölte velem, hogy nincs víz, mert elzárták. Mi az, hogy nincs víz? Én ezt a mesét nem veszem be.
Szerintem bosszút akar állni, mert nagyon megsértődött mostanában rám, mert ha ő hív rá sem hederítek, ellenben Apa ölébe bármikor felugrok és agyon nyalogatom őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése