Domino Kisasszony

PitaPata Dog tickers

2010. július 5., hétfő

Nagybeteg

Nagyon rosszul vagyok.
Na jó, már picit jobban vagyok, de még így is rosszul vagyok.
Tegnap hajnalban ébredtünk (pontosabban én ébredtem, a Gazdiékat meg ébresztettem) arra, hogy nagyon rosszul vagyok. Az egész helyemet összehánytam.
Apa reménykedett, hogy csak elcsaptam a hasamat ezért aztán kimentünk a többiekkel a kertbe. Gondolták, hogy egy kis friss levegő, meg egy kis koplalás és délutánra jobban leszek.
Hát nem így történt.
Én egyre rosszabbul voltam. Annyira fáradt voltam, de a fájdalomtól aludni sem tudtam.
Azt hittem már itt lesz a vég és inkább mindenki elől elbújdokoltam a legnagyobb és legsűrűbb bokrokba. Közben egész nap hánytam, ment a hasam és egy falat sem ment le a torkomon. Máskor ölni tudnék egy jó kis csontért, de most még a látványától is rosszul voltam, mikor Apa azzal próbált életet lehelni belém. Anya sem járt sikerrel az új gumikacsával.
Végül roham tempóban beugrottunk (ők beugrottak, engem bepakoltak) a kocsiba és Kismarosról beautókáztunk Csillaghegyre Józsihoz.
A dokinál nagyon sokat voltunk. Tűt szúrtak a lábamba és mindenfélét rákötöttek, de nekem még annyi erőm se volt, hogy nyöszörögjek. Aztán egy végtelen hosszúnak tűnő infuziózás után kimentünk sétálni. Sajnos nem jártunk sikerrel. Semmit sem tudtam intézni.
Aztán hosszú várakozás után leborotválták a hasamat és megultrahangoztak. Józsinak nem tetszett amit a pocakomon belül látott. Azt mondta, hogy ha nem jön ki rendesen másnapra a sok trutyi ami bennem van akkor szétnyiszálja a pocimat és ő takarít ki. Utána újabb hosszas infúzió következett, majd pisiszünet. Kétszer is kivitt Apa sétálni és másodszorraa nagy nehezen sikerült egyet pisilnem. Tovább is halogathattam volna, ha tudom, hogy ezek után két szurit kapok... de ismét nem volt energiám tiltakozni vagy a nem tetszésemet kinyilvánítani.
Végül aztán az éjszaka közepén haza engedtek. Olyan késő volt, hogy már buszok sem jártak, úgyhogy Apa taxit rendelt.
A haza út sem múlt el gondtalanul, mert amíg vártuk a kocsit Apát lekakiltam. Ugyanez előfordult a kocsiban is. A taxis bácsi meg mondta is nekem "Öcsém, de büdöset pukiztál"...Apa meg csak hallgatott és lehúzta az ablakot. Én amúgy meg észre sem vettem, csak úgy megtörtént, aztán meg hallgattam ahogy Apa morog.
De persze nem haragudott. Nagyon jófejek voltak. Végig velem voltak, Anya is és Apa is egész este simogattak, szeretgettek és tartották bennem a lelket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése