Túl vagyunk az infúziózáson. Ma kaptam az utolsót, már a tűt is kiszedték a lábamból. Holnap megint kell mennünk, hogy Józsi megnézzen, meg kapok majd szurit is.
Ma is kaptam. Ezt viselem a legnehezebben. Az infúzió az semmiség! Csak üldögélek Gazdi ölében ő meg simogat közben. De amikor vége a dolognak, jön az a hideg fém asztal. Ha felpakolnak oda, akkor azon nyomban minden idegszálam megfeszül, elkezdek remegni és próbálok menekülni. Túléltem valahogy. Ez a lényeg.
Már elkezdtem rendesebben eszegetni is és végre már sikerült a nagy dolgaimat is elintéznem!
Első este találkoztunk egy kutyussal az infúziózáson. Nagyon beteg volt. Sokkal rosszabbul volt mint én. Tegnap is találkoztunk vele és ma is. De szegényke nem javult. Csak szenvedett, a gazdái és Józsi meg küzdöttek az életéért. Végül Józsi és a kutyus gazdáik bevonultak egy hátsó szobába beszélgetni. Aztán már csak azt láttuk Anyával, hogy szegény Buksit (azt hiszem így hívták) egy pokrócba becsavarva hozták el mellettünk. Kilógott a kis nyelve. Azt hiszem elaltatták szegényt, hogy ne szenvedjen. Jobb lessz neki az örök vadászmezőkön! Anyának is könnyek szöktek a szemébe amikor meglátta, kis híján elsírta magát.
Nagyon aggódunk érted!
VálaszTörlésSüti és Masni
Köszönöm.
VálaszTörlésMost már kutya bajom! :)