Életem első mézes-mustáros husiján vagyok túl és IMÁDTAM! Ahogy mostanában sok egyébről kiderült, hogy nem tudok neki ellenállni. Szeretem a koviubit, a nektarint, a lecsót rizzsel, tojással, kolbásszal vagy nélküle, még akkor is ha csípős. A minap Anya bénázott és összetörött két tojást. Azon nyomban feltakarítottam azt is. De ne térjünk el a tárgytól. Igen a finomságokról kezdtem el beszélni, mert, hogy nem akármilyen lakomában volt része a családnak. És a maradékokból én is kaptam! Bizony! A korábban említett mézes-mustáros állati fincsi volt, remélem Anya is majd fog ilyet készíteni néha. A rántott husi és egyéb hétköznapi dolgok, már nem is hoznak lázba.
A sütikről is érdemes szót ejteni, mert hát a desszert természetesen nem maradhat el ha valakinek a szülinapját ünnepeljük (főleg ha két valakiről van szó,ja és persze én is ünnepelt voltam).
Mindenféle torta, és egyéb sütemény hegyek tornyosultak az asztalon. Körülöttem mindenki falatozott én meg csak engedelmesen ültem a szoba közepén és reménykedtem, hogy hátha valahol majd szükség lesz rám és mehetek takarítani. És így is lett. Az összes lepergett morzsát én kaptam meg, nem is keveset, szóval nem panaszkodhattam.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése