Kerteltünk

Tegnap kora reggel Gazdiékkal kimentünk a Kismarosra a kertbe! Jöttek velünk Anya szülei is. Pontosabban mi mentünk velük.
Az autókázást annyira nem élveztem, mert nyugton kellett ülnöm Anya lábainál, meg onnan nem láttam Apát sem.
Az idő szuper volt, kíválóan alkalmas a futkározáshoz és a játékhoz.

Anya és Hédi takarították a házat. Úgy csináltak mintha sok dolguk lenne. Ide-oda tologattak mindent, meg egy csomó kacatot pakoltak ki a házból, aztán meg vissza. Közben rám se hederítettek. Amikor mégis, akkor sem voltak valami kedvesek velem. Folyton veszekedtek és kizavartak amikor bevittem megmutatni amiket találtam (tobozokat, botokat...).

Mi meg főztünk.
Én ellenőriznem az illatokat, hogy jól halad-e az ebéd, meg, hogy nem-e ejtettek-e le egy-egy darab kolbászt vagy szalonnát, nehogy még kárba vesszen! Ezért rengeteget kellett a tűz körül mászkálnom és szaglásznom.
(De nem hiába, mert fennséges volt az ebéd! Egy nagy tállal be is faltam belőle.)
Bográcsolás közben Apát és Zsoltot szórakoztattam. Nagyon élvezték, hogy újra és újra eldobhatták nekem a labdát vagy a frizbit miután kikönyörögték, hogy vigyem oda nekik. Már alig győztem a rohangálást úgy kifáradtam.
Amikor meg ők unták meg a játékot, akkor én addig ugattam, míg meg nem unták és mégis velem játszottak.

Estére már alig bírtam nyitvatartani a szemem, Apa szerint jól be is pirosodott.

Anya szégyenkezett miattam

Anyát totálisan leégettem mindenki előtt.

Szerinte.

Azzal kezdődött, hogy az esti sétánál hűn szeretett Gazdim kitalálta, hogy megint üljek le és várjak. Én sokkal inkább mentem volna már, nem volt kedvem az Ő engedélyére várni, ezért aztán inkább elszaladtam Anya elől. Ő meg utánam. Noémi és Pumi nevetve néztek minket, de Anya folyamatosan dohogott és veszekedett. Mikor már vagy ötször eljátszottam vele ugyanezt, megsajnáltam szegényt és engedelmeskedtem, hadd örüljön!

Jó sokat játszottam a többi pajtással. Van egy Vadász nevű kutyus, akivel nagyon jót lehet kergetőzni, mert majdnem olyan gyorsan fut mint én!

Volt ott valakinek egy sípolós játéka is amit dobáltak nekünk.

Aztán Anya egyszer csak szólt, hogy most már megyünk, mert futni szeretne és lassan indulnánk haza is. Hát, én úgy döntöttem, hogy maradok. Ő menjen csak ha akar, de én inkább játszom a többiekkel.

Ebből nagy veszekedés lett. Anya szólongatott. Én rá se hederítettem. Aztán dühös lett és már mérgesen kiabált, de a játék sokkal vonzóbb volt, mint sem, hogy Vele menjek.

Aztán Ő elkezdett kergetni és mikor elkapott elindultunk a másik irányba. De amint lehetőségem volt már szaladtam is vissza. Mégis mit képzel, hogy csak úgy gondol egyet és ott hagyjuk a többieket mert futni szeretne és utána haza indulni?

Hát ezt a nagy veszekedést és kergetőzést is jó párszor eljátszottam Vele.

Rajtam mindenki nevetett, hogy milyen vagány és aranyos vagyok, Anyát meg mindenki csak úgy bámulta, hogy, hogy lehet ilyen szerencsétlen, hogy még egy ilyen kiskutyust sem tud megfegyelmezni.

Végül pórul jártam. A Vár közepén Anya a póráz végére kötött és hazáig halgathattam a szokásos szövegét, hogy milyen rossz vagyok már megint, és ha nem viselkedek ki fog tenni otthonról...

Hétvégi séta

Hétvégén nagyon meleg volt. Jól ki is fáradtam a nagy szaladgálásban és labdázásban.

"Vársz, maradsz!"

Már tudom mit jelent ha a Gazdik ezt mondják. Ott kell maradnom ahol vagyok. Nem tudom mért jó ez nekik, de ott maradok...
...feltéve, hogy nincs valami ami sokkal jobban érdekelne.

Pééldául a séta! Mikor felérünk a Várkertbe vagy a Tabánba és Anya vagy Apa leveszik rólam a pórázt, már mindig majd kiugrok a bőrömből és alig várom, hogy szaladgálhassak végre. De nem lehet, mert Ezek egyszer csak közlik velem, hogy "VÁRSZ" és elvárják, hogy nyugton, egy helyben maradjak. Alig bírom kivárni míg végre azt mondják " futás!" vagy " gyerünk, mehetsz!".

Az új hobbijuk, hogy nagyon-nagyon megváratnak. Leültetnek az útra, közlik, hogy maradok és Ők meg elindulnak nélkülem. Közben folyamatosan vissza-vissza szólnak nekem, nehogy elfelejtsek a fenekemen maradni és várni. Persze én frászban vagyok, nehogy ott felejtsenek ezért gyakran nem bírok magammal és utánuk szaladok, amiért jól leszídnak és kezdődik előről az egész.

Ha viszont türelmes vagyok (bevallom ez elég ritkán fordul elő) akkor egyszer csak megállnak és messziről kiabálnak nekem, hogy "Gyere Kiskutyám!". Akkor rohanok mint az őrült és a nyakukba ugrálok, és össze-vissza nyalogatom Őket, amiért mindig megdícsérnek.

Éhségsztrájk

Tegnap este megint a Várba vitt Anya. Jött velünk Noémi is Pumival.
Pumi most már sokkal barátságosabb volt, mint eddig, de persze megint sikerült összebalhéznunk, amiért mindkettőnket jól leszídtak.

Vacsorára almát kaptam meg egy kis kutyatápot. Az alma nem volt szimpi, ezért az egészet össze-vissza túrtam, hogy hozzáférjek a csekély mennyiségű táphoz.

Nem laktam jól tőle, az éhhalál kerülgetett. Apa leszídott, hogy "Domino, tessék ezt innen feltakarítani, mert úgy eszel, mint egy disznó!!!" és Anya is folyton beszólt, hogy " Domino, tessék ezt megenni, nem finnyázunk, ettél már ilyet máskor is! Nem kapsz mást!".
Hát azért sem ettem meg.

Ma reggel korgó pocakkal ébredtem. A második séta után már nem bírtam tovább és ráfanyalodtam. Ezek tényleg nem adnak mást, ha ezt nem eszem meg. Nincs mit tenni, néha elsétálok egy-egy falatért, és jó nagyon focizok vele, mielőtt megeszem. Anya persze ezért is folyton veszekszik.
" Domino tessék azt megenni! Nem játszunk az étellel!".

Hosszú hétvége

Az elmúlt pár nap remekül telt. Anyáék három napja itthon vannak velem és így több idő jut a játékra és a sétára.

Szombaton este voltunk Anya szüleinél. Nagyon szeretek ott lenni. Mikor megérkeztünk Anya leakarta tisztítani a vizes lábaimat, de én nem akartam, mert sokkal inkább rohantam volna már mindenkit üdvözölni. Annyit kapálóztam, hogy Anya alig bírt velem és csak nagy veszekedések közepette segítséggel sikerült neki szárazra törölgetnie engem. Mindenki nagyon örült nekem, de én mégjobban nekik. Imádom, hogy mindig kényeztetnek! Felugrok az ölükbe és agyon dögönyöznek meg simogatnak. Persze a Gazdik ennek nem örülnek.
Kriszti meg a Anya palacsintát is sütöttek amiből szerencsére nekem is jutott. Bár azért nem vitték túlzásba...ők egész este palacsintát zabáltak, nekem meg csak kettőt adtak.

Ma is itthon vagyunk, pedig ilyenkor hétfőn a Gazdik mindig dolgozni szoktak.

Korán reggel megint Anya szüleihez mentünk, de épp csak beköszöntünk és már mentünk is ki a Várba.
Amúgy majdnem végig póráz nélkül mentünk. Sehol nem voltak autók, se buszok mint máskor. Én előre akartam szaladni örömömben, de Apa így sem engedett. Folyamatosan veszekedett, hogy "Domino lábhoz! Gyere ide! Mit mondtam? Nem értetted meg?", Anya meg csak helyeselt.

A Várban nagyot játszottunk Apával amíg Anya futott pár kört. Aztán még együtt sétáltunk kicsit. Találtam egy gubacsot amit mindig elrúgtak nekem, én meg utána szaladtam, visszavittem és a lábuk elé tettem. Aztán a gubacs egyszer csak begurult egy fém rácsokkal lefedett nagy sötét lyukba. Ott szaglásztam, meg kukucskáltam de olyan sötét és mély volt, hogy semmit nem láttam és még a gubacs szagát sem éreztem. Anyáék meg csak nevettek rajtam, hogy képes vagyok órákig ott ácsorogni és keresgélni egy kanálisnál. Kanális? Hát, nem tudom mi az, de azt tudom, hogy valami nagyon rossz dolog, ha elnyeli egy kiskutya gubacsát, hogy ne tudjon játszani. Nem szeretem a kanálisokat.

Unaloműző

Anya mindenféle finom kutya csemegével tömte meg az új játékomat. A réseket tele dugta velük én meg kínlódhatok, hogy ki tudjam szedni. Gazdiék szerint ez jó, mert addig sem a lakást szedem szét amíg nincsennek itthon. Hát igazuk is van mert nagyon meg kell dolgozni egy-egy finom falatért nincs nagyon időm semmi egyébre. Rágcsálom, bedugom a nyelvem, taktikázok, ügyeskedek, de legtöbbször nem akarnak kijönni. Sajnos.

Bár már volt, hogy sikerrel jártam, úgyhogy nem adom fel.

Persze azért néha pihennem is kell, amire ott van a kanapé... de össze lehet ám kötni a kellemeset a hasznossal és a kanapén ügyködni a játékommal!

Vendégségben Kagánál

A hétvégét Kagánál töltöttem. Apa vitt át hozzájuk.

Megijedtem mikor nélkülem ment el. Lehet, hogy azért hagyott itt, mert megelégelték Anyával, hogy mindig rosszalkodom és nem tudok kúltúrált kiskutya lenni???

De a sok izgalmas dolog ami ott volt annyira lefoglalt, hogy szerencsére nem volt időm ilyeneken gondolkozni.

Vannak sípolós játékaik!!! Egy béka és egy labda. A labda a kedvencem. Hát ezzel órákig tudok játszani. Ha ráugrok vagy megharapom akkor összelapul és sípol, ha elengedem akkor is sípol és újra kikerekedik és elgurul...ez olyan izgalmas, hogy muszáj újra levadásznom.

Kagával is szoktunk játszani. Ő áll egy helyben, vagy forog miközben én körbe-körbe rohangálok körülötte. Labdázni is szoktunk, de ő magasabb mint én és így előbb elkapja a labdát a levegőben és utána csak sokára adja vissza. Meg mindig leteszi a két mancsa közé és vigyorog rám, mert tudja, hogy onnan nem merem kivenni. Ha megunja a játékot mert elfárad, akkor lefekszik és az összes létező labdát begyömöszöli a szájába, nehogy nekem maradjon valami. Ilyenkor nem is foglalkozik senkivel és semmivel. Még velem sem. Persze én próbálom bosszantani azzal, hogy ugrálok körülötte és jó hangosan megszimatolgatom a nóziját, a fülét...

Apa szülei akik Kagára és rám vigyáznak ha megunják a nagy hancúrozást meg sípolást, akkor elteszik a játékokat. Ha Kaga is bemondta az unalmast akkor én felderítettem a terepet. Körbe sétáltam az egész lakást és megnéztem, hova tették a játékokat. Aztán hangosan sokáig nyüszítettem. De feleslegesen. Azt hitték, hogy a Gazdikat hiányolom pedig nem is velük törődöm. Itt hagytak egy játékparadicsomban, csak éppen nem tudom levarázsolni a labdákat a polcokról...

Este egyszer csak csöngettek. Anya jött értem és hamarosan Apa is megérkezett. Én annyira örültem nekik, hogy mégsem hagytak itt örökre, hogy megint összevissza ugráltam örömömben és megmutattam azt is, hogy játszunk Kagával, bár ő megint inkább elvenni akarta a labdácskákat, mint játszani velük.

Mikor hazaértünk érdekes szagok voltak itthon. Egy csomó pogácsa morzsát és keksz darabkákat is találtam, amit gyorsan fel is nyalogattam, nehogy Anya porszívózza majd be és kárba vesszen. Kiderült, hogy míg nem voltam itthon addig itt voltak Anya unokatesójáék kisgyerekkel. Ezek meg kipateroltak engem itthonról. Pedig annyira szívesen labdáztam volna és ugráltam volna velük!

Ma rossz voltam

Nagyon-nagyon rossz.

Bekaksiztam. Ráadásul kétszer is.

Apával sétáltunk hajnalban de nekem nem kellett csinálnom semmit. Bezzeg nem sokkal később már igen. Anya készülődött reggel. Tudom, hogy ilyenkor Ő is levisz mielőtt elmegy otthonról, de már nem bírtam. Oda kaksiztam a szoba közepére mikor nem vette észre. Mikor meglátta, teljesen kikészült. Összevissza ordítozott, hogy milyen csúnya dolgot műveltem, meg, hogy elege van és ha nem viselkedek norálisan ki rak itthonról. Jól van na, nem éppen a legjobb helyet választottam, de hát a szükség...

Anya csak mégjobban kiborult, mikor ezek után sétáláskor én csak nézelődtem. Elkezdett papolni, hogy ha ezek után bepisilek otthon akkor ki fog nyúvasztani Ő is és Apa is. Na jó. Megerőltettem magam, hogy örüljön.

Este Apa vitt le. Nem tehetek róla de megint nem kellett se pisilnem se semmi. Csak megint később mikor haza értünk.

Szerencsére épp ott volt nálunk Kriszti (Anya testvére) és a nagy beszélgetés közben nem vették észre, hogy ismét könnyítettem magamon. Mikor vacsora közben (hát nem éppen a legjobbkor) észevették Anya megint totál kiakadt és elkezdett sipítozni. Apa takarított. Közben én lapultam a helyemen. Következett a lelki terror. Tudom, rossz kutya vagyok, egy undorító büdös disznó, gusztustalan amit művelek, ez a hála a sok szeretetért és törődésért és amúgy is FÚÚÚÚJ!!!

Közben hallottam, ahogy arról beszéltek, hogy ez biztos azért fordult elő mert a betegségem után most kezd visszaállni a szervezetem a megszokott kerékvágásba, mert hiszen enni is csak két napja eszem normális mennyiségeket...blabla...

Nekem mindegy mit gondolnak, a lényeg, hogy ezt MEGÚSZTAM és nem raktak ki még otthonról (mert ezzel fenyegetőznek állandóan).

Esti futás

Anyának új hobbija van. Mióta ilyen szép idő lett, azóta esténkét fut. Legalábbis Ő így hívja. Én nem nevezném futásnak, azt a döcögést, lihegést és minden kanyarban megállást amit csinál. Egy nagy hasú kiöregedett öleb is tovább bírja mint Ő, de sebaj. Kíváncsi vagyok meddig fog tartani a lelkesedése.
Remélem sokáig, mert így minden este magával visz a Várba és én is jól kifutkorászhatom magam(na ezt nevezem én futásnak).

Tegnap pont akkor mentünk amikor a legnagyobb bandázás volt. Jött velünk Anya ismerőse is, Noémi és hozta magával Pumit. Rajtunk kívűl volt kinnt még legaláb 10 másik kutyus is de lehet, hogy több is. Persze az élen Kaga. Pumival nem nagyon foglalkoztam, de ő sem velem. A többi kutyát meg már ismertem, mert mikor Kagáéknál voltam pár napot, akkor mindig velük jöttem sétálni. Próbáltak haverkodni velem, kicsit szaladgáltunk is de azért jól megugattam őket. Hiába én voltam a legkisebb, de én mégiscsak a Kaga rokona vagyok, Ő pedig az én nagy és okos védelmezőm és nem mellesleg a Vár Ura. Szóval muszáj volt mindenkit helyre tenni, hogy tudják mi a dörgés. Szegény Pumi meg nem nagyon akart ismerkedni. A próbálkozásai legtöbbször balul sültek el és veszekedései után mindig leszídta Noémi. Sajnáltam szegényt.

Ma korábban jött haza Anya és hamarabb kimentünk a Várba. Most nem sétáltunk olyan sokat, csak "futott" pár kört. A többiek sem voltak még sehol, amit kicsit sajnáltam is, de nem bánkódtam sokat mikor haza indultunk mert tudtam, hogy Apa otthon rántott husit süt. Hátha nekem is jut belőle egy kicsit.

Nem tévedtem. Nem bírtam magammal össze-vissza rohangáltam, ugráltam és nyüszítettem csak engedjék már meg mielőbb, hogy megehessem. Persze rosszul tettem, hogy türelmetlenkedtem, mert csak mérgesek lettek rám és a helyemen várattak, hogy "tanuljak meg kultúráltan viselkedni". Aztán nagy sokára elhangzott a varázsszó; "TIÉD". Két másodperc alatt benyaltam az egészet. Nem vitték túlzásba. Reklamáltam is utána, hátha kapok még egy kis husikát, de nem jártam szerencsével, mert Apa rám szólt: "Ettél már, mit akarsz még? Vonulj a helyedre és maradj már nyugton!Szedd a lábad! Mintha élnél..."

Itt a tavasz!

Egyre szebb lesz az idő. Melegszik és megnőtt a napsütéses órák száma, vele együtt pedig a séták hossza is. Hurrá!

Szombaton is és ma is kimentünk a Várba.
Tegnap még a Kagával is találkoztunk(megint) és egy jó nagyot futkároztunk meg labdáztunk együtt.

Ma viszont be kellett érnem a Gazdikkal, de legalább hármasban bandáztunk és azt nagyon szeretem, mert sajnos kevés ilyen alkalom van, leginkább csak hétvégente.

Persze ha így megyünk én kizárólag Apával játszom. Ő sokkal messzebre tudja elrúgni és eldobni nekem a labdát. Mi nagyon jól elszoktunk szórakozni, Anya meg csak kullog mellettünk és engem még az sem érdekel, ha valamiért szól nekem. Rá se hederítek.
Meg hát egyébként is utálom ha nem a rendes nevemet mondja. Lassan már ott tartunk, hogy csak akkor szólít Domino-nak amikor valami rosszat (szerintük) csináltam vagy rosszat(szerintük) készülök csinálni. Ha csak simán szólnak hozzám akkor minden vagyok: Doma, Dinnyécske, Büdös disznó, Disznófülű, Te idióta, Rosszcsont, Yoda(a füleim miatt), Blöki. Több most nem jut eszembe.

Amúgy már tök jól vagyok. Jót tesz nekem a sok séta meg a játék, ami után azért még mindig jól elfáradok.Persze Gazdiék nem így gondolják és még most is valami gyógyszer port belekevertek a kajácskámba. Azt hitték, hogy nem veszem észre? Szerencsére nem lehetett érezni az ízét meg hát el is felejtettem amikor megéreztem a pörkölt illatát. Hmmm... Jól kiszúrtak velem, mert a húst össszekeverték a nokedlivel ezért jó sokáig tartott mire az összes husikát kiválogattam és megettem. Ezeknek persze nem tetszett a dolog és dühöngtek rajta. Nem értik mért lettem ennyire válogatós.
Csak azt eszem meg amihez kedvem van. Nekem kétszer ugyanazt ne adják.
Erőltessék meg magukat egy kicsit és járjanak a kedvemben. Elvégre én egy beteg kiskutya vagyok/voltam és még lábadozom, úgyhogy szükségem van a kényeztetésre! Nem látják rajtam??? Pedig igyekszek: szomorú pofit vágok, nézek a hatalmas szemeimmel és még a füleimet is hátrahúzom...