Domino Kisasszony

PitaPata Dog tickers

2010. március 1., hétfő

Itt a tavasz!

Egyre szebb lesz az idő. Melegszik és megnőtt a napsütéses órák száma, vele együtt pedig a séták hossza is. Hurrá!

Szombaton is és ma is kimentünk a Várba.
Tegnap még a Kagával is találkoztunk(megint) és egy jó nagyot futkároztunk meg labdáztunk együtt.

Ma viszont be kellett érnem a Gazdikkal, de legalább hármasban bandáztunk és azt nagyon szeretem, mert sajnos kevés ilyen alkalom van, leginkább csak hétvégente.

Persze ha így megyünk én kizárólag Apával játszom. Ő sokkal messzebre tudja elrúgni és eldobni nekem a labdát. Mi nagyon jól elszoktunk szórakozni, Anya meg csak kullog mellettünk és engem még az sem érdekel, ha valamiért szól nekem. Rá se hederítek.
Meg hát egyébként is utálom ha nem a rendes nevemet mondja. Lassan már ott tartunk, hogy csak akkor szólít Domino-nak amikor valami rosszat (szerintük) csináltam vagy rosszat(szerintük) készülök csinálni. Ha csak simán szólnak hozzám akkor minden vagyok: Doma, Dinnyécske, Büdös disznó, Disznófülű, Te idióta, Rosszcsont, Yoda(a füleim miatt), Blöki. Több most nem jut eszembe.

Amúgy már tök jól vagyok. Jót tesz nekem a sok séta meg a játék, ami után azért még mindig jól elfáradok.Persze Gazdiék nem így gondolják és még most is valami gyógyszer port belekevertek a kajácskámba. Azt hitték, hogy nem veszem észre? Szerencsére nem lehetett érezni az ízét meg hát el is felejtettem amikor megéreztem a pörkölt illatát. Hmmm... Jól kiszúrtak velem, mert a húst össszekeverték a nokedlivel ezért jó sokáig tartott mire az összes husikát kiválogattam és megettem. Ezeknek persze nem tetszett a dolog és dühöngtek rajta. Nem értik mért lettem ennyire válogatós.
Csak azt eszem meg amihez kedvem van. Nekem kétszer ugyanazt ne adják.
Erőltessék meg magukat egy kicsit és járjanak a kedvemben. Elvégre én egy beteg kiskutya vagyok/voltam és még lábadozom, úgyhogy szükségem van a kényeztetésre! Nem látják rajtam??? Pedig igyekszek: szomorú pofit vágok, nézek a hatalmas szemeimmel és még a füleimet is hátrahúzom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése