Apa már napok óta nincs itthon. Állítólag sokat dolgozik. Na jó, van, hogy haza szalad, de akkor sincs itt sokáig.
Nehezen viselem, nem mintha rossz lenne Anyával kettesben, de hiányzik azért innen egy férfi. Így egyedül kell, hogy őrizzem a házat és kell, hogy vigyázzak Anyára is.
Tegnap este már sírtam is bánatomban, hogy jöjjön már végre haza a Gazdi. Járkáltam a lakásban fel-alá, ácsorogtam az ajtónál, de csak nem jött. Anya meg mindig azt hitte mikor az ajtóhoz rohantam, hogy biztos mégis most fut be Apa. Egyszer még az ajtót is kinyitotta, én meg rohantam volna le a lépcsőházban, hogy elé menjek, hátha már jön... de Ő nem jött, Anya meg visszaparancsolt a lakásba és nem foglalkozott vele többet, hogy én ki akarok menni, vagy, hogy nyüszítek Apa után.
Éjjel egyszer csak csörgött Anya telefonja, hajnali négykor. Ő durcásan vette fel, aztán leszólt nekem a galériáról, hogy igazán szólhattam volna, hogy Apa áll az ajtónál és szeretne bejönni.
"Bocs. Néha én is elszundíthatok úgy, hogy semmire nem riadok fel. Tőlem aztán egy betörő is lehetne! Amúgy sem én tehetek róla, hogy benn felejtetted a kulcsot a zárban..."
Persze amit megláttam imádott Gazdikámat, egy pillanat alatt elmúlt az álmosság, csak ugráltam fel-alá. Legszívesebben reggelig pattogtam volna Apa körül, ha Anya nem bukik hasra bennem (meg Apa is) és nem zavarnak a helyemre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése